Visszatért és nyert Grillmayer Gábor

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.11.16. 20:46
Címkék
A szuperkrossz önmagában is tökéletes vezetési technikát igényel, hiszen a bonyolult és szinte egymásba folyó akadályokon csak hibátlan motorozással lehet gyorsan haladni. Elég a legkisebb hiba is ahhoz, hogy valaki kiessen a ritmusból, és elveszítse az esélyét a jó szereplésre.
Ha pedig egy szuperkrosszviadalt faborítású pályán rendeznek meg, az maga a krosszversenyek netovábbja. A bütykös gumik alig tapadnak a sima talajon, ezért a pilóták úgy érzik magukat, mintha jégpályán közlekednének. A tapadás hiánya miatt nagyon nehéz tökéletesen venni az akadályokat, ám pontosan ez a lényege az olyan faborítású versenyeknek, mint a hagyományos nyíregyházi. A teljesen megtelt Bujtosi Szabadidőcsarnokban szombaton Grillmayer Gábor volt a közönség első számú kedvence.Az izgalom már a négy, tízkörös előfutamban a tetőfokára hágott. Az A-csoportban a 17 éves Bórka János meglepte a két nagynevű veterán motorost, Soóky Zsoltot és Kamrás Károlyt. A B-csoportban Paitz Miklós
13. Gold FM nemzetközi
teremkrosszverseny, Nyíregyháza,

1. nap. 80 kcm (10 kör): 1. Bittner (cseh, Honda), 2. Schmidinger (osztrák, Honda), 3. Ördögh Gábor (Szegedi MSE, Kawasaki), 4. Szabó József (Motorrevü SE, Kawasaki), 5. Szabó Zsolt (Center MSC, Kawasaki), …7. Hallai Norbert (Kiskunlacházi KHC, Kawasaki), …9. Kerék Krisztián (Valvoline, Kawasaki)
Open (12 kör): 1. Grillmayer Gábor (Valvoline, Kawasaki), 2. Agris (lett, Honda), 3. Bórka János (Econa SE, Kawasaki), …6. Soóky Zsolt (Center MSC, KTM), …8. Paitz Miklós (Kóka KSK, Yamaha), …9. Lánczi Sándor (T-Yamaha Team, Yamaha), 10. Tóth Ádám (Motorrevü SE, Suzuki)

győzte le fölényesen a svéd Jimmie Whernert. A C-csoportban Tóth Ádám egy bukás miatt nem előzhette meg a lett Litvinovs Agrist, míg a D-csoportban a sérülése után visszatérő Grillmayer leckéztette meg osztrák és szlovén ellenfeleit.
A feszültség a két középdöntőben csak fokozódott, mivel senki nem akarta megkockáztatni az "utolsóesély-versenyt”. (Onnan csak ketten jutottak a tízfős döntőbe.) Az első középdöntőben Wherner parádézott, a legnagyobb tapsot azonban Bórka kapta: a kawasakis rossz rajt után az utolsó helyről lett második. Kamrás viszont nem motorozott jól, ezért az utolsóesély-verseny mezőnyébe kényszerült. A második középdöntőben Grillmayer és Tóth végig egymást előzgette az első helyért: a párharcot végül Grilmayer nyerte, igaz, ehhez az is kellett, hogy Tóthnak tönkremenjen a kuplungja. Az utolsóesély-versenyben Paitz és Lánczi Sándor harcolta ki a döntőbe jutást, azaz kisebb meglepetésre, Kamrás nem rajtolhatott a fináléban.
Abban a fináléban, amely három pilótáról szólt. Grillmayerről, aki alig három hete kezdte újra az edzéseket, és aki a nyíregyházi viadal előtt egy szupermototréningen csúnyán elesett, ám ennek ellenére rajt–cél győzelmet aratott. Bórkáról, aki a szombati döntőben bukott, de mégis felért a dobogó harmadik fokára, és Tóth Ádámról, akinek nem sikerült a felzárkózás. A suzukis háromszor esett, ezért a verseny feladására kényszerült.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik