Óvatosan tervezget az újonc

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2002.11.08. 20:56
Címkék
Nagyon fontos mérkőzés előtt áll a Siófok, legalábbis így vélekedett péntek délután Schwarcz Zoltán, az együttes középpályása, aki az ősszel a csapatkapitányi karszalagot is viseli.
Csank János (Siófok):
– Rajtunk múlik, hogy a következô hetekre is meg tudunk-e ragadni az elsô hat között. Saját kezünkben van a sorsunk, ezért is lenne fontos, hogy begyűjtsük a három pontot.
Gujdár Sándor (Kispest):
– Van tartozásunk a Siófokkal szemben, hiszen legutóbb olyan meccsen gyôztek le minket, amikor nekünk állt a zászló. A visszavágáshoz viszont bravúrra lesz szükségünk.
Csank János (Siófok):
– Rajtunk múlik, hogy a következô hetekre is meg tudunk-e ragadni az elsô hat között. Saját kezünkben van a sorsunk, ezért is lenne fontos, hogy begyűjtsük a három pontot.
Gujdár Sándor (Kispest):
– Van tartozásunk a Siófokkal szemben, hiszen legutóbb olyan meccsen gyôztek le minket, amikor nekünk állt a zászló. A visszavágáshoz viszont bravúrra lesz szükségünk.
"Nyernünk kell, mert ebben az esetben olyan távolságba kerülnénk a Kispesttől, hogy a folytatásban szükségtelen lenne hátrafelé pillantgatnunk – mondta Schwarcz Zoltán. – Bár az ősszel a leggyakrabban az első hat között voltunk, nekünk mégis a biztos bentmaradás az elsődleges célunk.”
A középpályás ugyanakkor azt sem titkolta, hogy szeretnének megragadni a jelenlegi pozíciójukban, tehát a hatodik helyen.
A Kispestnek is nagy szüksége lenne persze a három pontra, ám a Honvédnál finoman szólva sem ideális a helyzet. A pénteki edzőváltás miatt (az erről szóló anyagunk a 2. oldalon olvasható) Siófokra már a régi-új edző, Szurgent Lajos irányításával utazhatnak a piros-feketék, és megtippelhetetlen, a történtek után milyen esélyei lehetnek a kieséssel fenyegetett fővárosi gárdának.
"Valóban, ez egy nagyon nehéz szituáció – mondta Torghelle Sándor, az együttes csatára. – Győzelmi kényszerrel lépünk pályára, de ez nem befolyásolhatja a teljesítményünket. Fiatal játékos vagyok, de a lélektani terhekkel nekem is meg kell birkóznom, ha ott akarok maradni a csapatban. Ami az edzőváltást illeti: bevallom, engem meglepett Ioan Patrascu menesztése. Nem éreztem, hogy ez benne lenne a levegőben. Az pedig igencsak furcsa, hogy huszonnégy órával a bajnoki meccs előtt küldik el az edzőnket, ám ha ez kell a jobb szerepléshez…”

Legfrissebb hírek

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
8 perce

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
17 perce

Budapest Maraton Fesztivál: világraszóló teljesítményre készül Boronkay Péter és Nagy András

Atlétika
32 perce

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
36 perce

Heti program: Bajnokok Ligája, Európa-liga, NB I és Formula–1

Minden más foci
36 perce

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Amált fotelban emelték trónra – 75 éve született a XX. század magyar kézilabdázónője

Népsport
1 órája

Magyar gólpasszok és két gól Lisszabontól, Czestochowán és Csíkszeredán át Isztambulig

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik