CSELGÁNCS - Egy magyar induló a World Mastersen

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2002.11.08. 22:58
Címkék
Marius Vizer néhány évvel ezelőtt állt a dzsúdó mellé, s a magyarul is remekül beszélő román üzletember ma már a sportág egyik legkarizmatikusabb vezetője, aki amellett, hogy az Európai Cselgáncsszövetség (EJU) elnöke, az egész világon megpezsdítette a távol-keleti eredetű sportot. A dzsúdó neki köszönheti, hogy a sportágban megjelent a pénz, a Grand Prix-sorozatban immár harmadik éve több mint 200 ezer dollárt osztanak szét a legjobbak között, s 2002-ben egy újabb, minden eddiginél nagyobb verseny, a World Masters is útjára indul.
A zseniális sportvezető legújabb vállalkozása a sportágban eddig sosem látott költségvetéssel működik majd, a World Masters indulói összesen félmillió dollárnyi pénzdíjért vetélkedhetnek. A grandiózus viadalra november 29-én és 30-án Bukarestben kerül sor, s a román fővárosba két magyar résztvevőt is várnak. Kitűnő nemzetközi bírónk, Vági Miklós büszke lehet rá, hogy bekerült a szűk keretbe, ahogyan a 100 kilogrammos Kovács Antal is újabb méltó elismerést kapott: a mieink közül egyedül ő léphet tatamira a Mesterek Tornáján. A Paksi Atomerőmű SE kiválósága olimpiai és világbajnok, a meghívást mégis annak köszönheti, hogy 2001-ben, a müncheni világbajnokságon ezüstérmet szerzett, tartósan jó formáját pedig az jelzi, hogy az idei kontinensviadalról sem tért haza érem nélkül, Mariborban a dobogó harmadik fokára állhatott. A "holtidényben” Kovács Antalt kétszer is megoperálták, sokáig lábadozott, ezért nem is utazott el a férfiválogatottal az egy hónapos japán edzőtáborozásra."Anti azóta már túl van az első versenyén is, az osztrák ligafordulóról két ippongyőzelemmel tértünk haza. A bukaresti verseny idejére Anti már jó formában lehet, keményen dolgozunk ennek érdekében” – nyugtatott meg mindenkit a barcelonai bajnok trénere, Hangyási László."Atom Antinak” lesz is miért készülni, elvégre Bukarestben két régi riválisa ellen is a visszavágás reményében léphet szőnyegre. A japán Inoue Koszei nem őriz jó emlékeket a magyar versenyzőről, hiszen három év alatt csupán kétszer kapott ki, s mindkétszer Kovács volt a legyőzője – fájdalom, hogy harmadik találkozójukat a japán sztár nyerte, ez ugyanis a müncheni vb-finálé volt. Legutóbb a holland Elco van der Geest is kifogott a paksi dzsúdóson, pedig a maribori Eb elődöntőjében Kovács nagy előnnyel vezetett ellene. A Mesterek Tornáján a 100 kilósok között a román Gheorghe Pop a negyedik induló, akinek jó képességeit senki sem vitatja, ám a négyesből mégis ő a "kakukktojás”. Fontos, hogy a World Masters KO-rendszerben zajlik majd, azaz, aki kikap, annak már nincs lehetősége javítani.S hogy a fent emlegetett 500 ezer dollár sokak fantáziáját megmozgatta: elég végigböngészni a rajtlistát…A rajtlista

Férfiak 60 kg: Loufini (tunéziai), Douma (francia), Taymans (belga), Surla (román). 66 kg: Miresmaeili (iráni), Arencibia (kubai), Nasztujev (ukrán), Busanu (román). 73 kg: Makarov (orosz), Larjukov (fehérorosz), Kanamaru (japán), Bastea (román). 81 kg: Cso In Csul (dél-koreai), Arteaga (kubai), Alekszei Budolin (észt), Caponi (román). 90 kg: Demontfaucon (francia), Despaigne (kubai), Zviadauri (grúz), Rusu (román). 100 kg: Inoue (japán), E. van der Geest (holland), Kovács Antal (magyar), Pop (román). +100 kg: Mihalin (orosz), Wojnarowicz (lengyel), Tataroglu (török), Lungu (román)

Nők 48 kg: Tamura (japán), Jossinet (francia), Ri Jong Ok (KNDK-beli), Dumitru (román). 52 kg: Kje Szun Huj (dél-koreai), Singleton (brit), Nareks (szlovén), Dinea (román). 57 kg: Lupetey (kubai), Cavazutti (olasz), I. Fernandez (spanyol), Roibu (román). 63 kg: Vandecaveye (belga), Decosse (francia), Heill (osztrák), Samoila (román). 70 kg: Ueno (japán), Dadci (lengyel), Bosch (holland), Croitoru (román). 78 kg: Anno (japán), Morico (olasz), Laborde (kubai), Richter (román). +78 kg: Jüan Hua (kínai), Köppen (német), Harteveld (holland), Mihalcea (román)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik