Éppen Irakban?

A mi Bicskei Bertalanunk most éppen Kínában oktat (eredményesen), a kilencvenes években Egyiptomban találkoztam vele, előtte Dél-Koreában és Svájcban is dolgozott. A brazil aranyérmes csapat szakvezetőjéről, Luiz Felipe Scolariról – egyébként sportújságíró kolléga – korábban úgy hírlett, Mexikóban folytatja, aztán felvetődött a neve az olasz nemzeti csapatnál is, de ott végül nem került sor Giovanni Trapattoni leváltására. A legújabb lehetőség a brazil válogatott kispadjának újbóli elfoglalása… Már semmin sem lepődünk meg. n Akad azonban egy olyan eset, amelyre mindazonáltal csodálkozva felvonhatja szemöldökét az ember. A Stuttgarter Zeitung a napokban arról számolt be, hogy az 54 esztendős német edző, Bernd Stange kész átvenni az iraki labdarúgó-válogatott felkészítését a 2006-ban éppen hazájában esedékes világbajnokságra, pontosabban először annak selejtezőire. Ezzel kapcsolatos tárgyalásai a végső szakaszukba jutottak. Cinikus kérdés lehet: vajon még a háború előtt aláírják a megállapodást? n A helyzet, a hangulat tagadhatatlanul feszült arrafelé, s ez ugyebár távolról sem hirtelen alakult ki, lényegében az öbölháború, az idősebb Bush elnökségének ideje óta folyamatosan éleződött a viszony Irak és a most már katonai megoldásra, Szaddám Husszein megtámadására elszánt Amerikai Egyesült Államok között. A részletes politikai-hadászati elemzések helyett elégedjünk meg azzal a tömör megállapítással, hogy Irak ezekben a napokban nem tűnik a béke háborítatlan szigetének, s elgondolkodtató: Bernd Stange miként jutott arra az elhatározásra, hogy a tömegpusztító fegyverek, a nemzetközi terrorizmus támogatása és diktatórikus berendezkedése miatt háborús fenyegetettségben élő ország válogatottjának szakmai vezetését elvállalja? n Vajon tájékozatlan lenne? Javíthatatlan optimista, vakmerő, naiv? Vagy ennyire elkeseredett? Király Gábor, válogatottunk kapusa valószínűleg többet tud az esetről, mert jóllehet Stange nincs a környezetében, de annak idején a Hertha BSC edzőjeként is dolgozott. Onnan kényszerű okokból távoznia kellett, de a vezetők s néhány régebbi játékos emlékezhet rá. Annyit ehhez a távozáshoz mindenképpen el kell mondanunk, hogy Stange a német egyesítés előtt az NDK válogatottjának kispadján is ült és figyelte futballistáit. Nem csupán a pályán, hanem az öltözőben és a stadionon kívül is, majd a rábízott társaság tagjairól részletes jelentéseket komponált az NDK titkosszolgálatának, a Stasinak, ahol IM (Inoffizieller Mitarbeiter – azaz nem hivatalos alkalmazott) Kurt Wegner néven megbízható ügynökként tartották nyilván. Amikor a kilencvenes években fény derült múltjára, távozása maradt az egyetlen alternatíva. n Azóta külföldön próbálta megkeresni a kenyerét, előbb Ukrajnában, majd Ausztráliában, legutóbb Ománban dolgozott. Tevékenysége nem tartott hosszú ideig az arab országban, mindössze négy hónapig, 2001 őszén elbocsátották. Rövid ottléte során került kapcsolatba az irakiakkal. Omán egy alkalommal Husszein együttese, Irak ellenében remekelt, s a német edző imponáló benyomást kelthetett a vesztesekben. Nem véletlenül említjük az iraki válogatottal összefüggésben a Husszein nevet. Az iraki szövetség elnöke ugyanis nem más, mint Szaddám Husszein fia, Udaj, akinek szertelen tetteiről az elmúlt évtized során – nem alap nélkül – a legvadabb fantáziát is felülmúló történetek keltek szárnyra. Egyebek között például az, hogy az 1998-as vb előtt, amikor az iraki csapat elbukott a selejtezők során, a gyengén játszó labdarúgókat megkorbácsoltatta. n Stange döntése, ami a nem mindennapos veszélyek, kockázatok mellett hazája politikai hovatartozása miatt, sőt általános etikai szempontból is nyilván vitatható, erőteljes visszhangot váltott ki Németországban. Rudi Völler, a német nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya osztotta Peter Neururernek, a VfL Bochum edzőjének véleményét: "Olyan időket élünk, amikor nekünk, németeknek nemcsak illik, hanem kötelességünk is demonstrálni egyetértésünket szövetségeseinkkel. Nem óhajtok politizálni – hangsúlyozta a Bochum szakvezetője –, de azt kell mondanom, eléggé szerencsétlen megoldás ez, még akkor is, ha valaki munkanélküli. Elmenni egy olyan országba pénzt keresni, ahol a legkíméletlenebb diktatúra érvényesül. Nincs annyi pénz a világon, amennyiért elvállaltam volna ezt a feladatot.” n Végezetül hallgassuk meg, hogyan vélekedik önmagáról, elhatározásáról az érintett, Bernd Stange, aki az utóbbi négy hónapot munkanélküliként töltötte. "Először is – nyilatkozta az edző – Németországban demokrácia van, ahol az ember a saját elhatározása szerint cselekedhet. És bármikor szabadon meg is változtathatja a véleményét. Én nem keverem bele az ügybe a politikát, sőt ettől élesen elválasztom a helyzetemet. Edző vagyok, semmi más. Másfelől pedig választanom kellett, mint oly sok más munkanélkülinek: maradok továbbra is az – vagy vállalom a munkát Irakban. Nem volt harmadik választás. Az ember elkeseredett, tenni akar valamit, bármit, akkor is, ha az történetesen nem éppen az ideális megoldás. ” n E sorok írója – két hosszabb részletben – több mint 12 évig dolgozott külföldön 1974 és 1990 között. Igaz, nem Irakban, hanem egy modern tengerentúli országban. Nem óhajtja egyértelműen elítélni, ám helyeselni sem Stange álláspontját. Legfeljebb azt teheti hozzá, hogy furcsa azért most élesen elhatárolódni a sport és politika összefüggéseitől annak, aki az NDK-érában oly derekasan dolgozott a Stasinak. Ami pedig a dolgok gyakorlati oldalát illeti: az irakiak és a Stange közötti szerződésnek van állítólag egy külön pontja, miszerint háború esetén a szakember azonnal hazatérhet. Ez végtére megnyugtatónak is tűnhet, bár ismerve Husszeint – az apát meg a fiát is – hát, nem Grál-lovagok, annyi szent.