Bajnokavatás szakáganként

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.11.05. 22:38
Címkék
Hagyománytiszteletből szakított a hagyományokkal a magyar szövetség. Első pillanatra kissé értelmetlennek tűnhet a mondat, ám a sportág honi irányítói valóban úgy döntöttek, az elmúlt évek gyakorlatát felrúgva, amikor is vegyes csapatokkal  azaz kötött- és szabadfogásban  bonyolították le a csapatbajnokságot, visszatérnek az évtizeddel ezelőtt megszokott formához, vagyis szakáganként hirdetnek bajnokot.
A szabadfogású elôdöntôk csoportbeosztása
1. csoport (rendezô egyesület: Csepel BC): Csepel BC, Kecskeméti TE, Sziget SC, Orosházi MTK
2. csoport (rendezô egyesület: FTC): Vasas, FTC, Túrkeve
A szabadfogású elôdöntôk csoportbeosztása
1. csoport (rendezô egyesület: Csepel BC): Csepel BC, Kecskeméti TE, Sziget SC, Orosházi MTK
2. csoport (rendezô egyesület: FTC): Vasas, FTC, Túrkeve
A bökkenő csak az, hogy a mezőny azóta igencsak megtizedelődött – feleződött… –, mára már jóval kevesebb csapat képes kiállítani két fogásnemben ütőképes alakulatot. Gyakran még egyben sem sikerül, így például a tavalyi ezüstérmes BVSC idén nem indul egyik viadalon sem… Pedig a sportág honi bázisát a kis egyesületeknek kellene jelenteniük, ám náluk jobbára amatőrök versenyeznek, akik, ha tehetik, elindulnak ugyan mindkét fogásnem versenyein, ám éppen ezért igazából egyikben sem nevezhetők specialistáknak. Ráadásul kevés azon klubok száma, melyek minden súlycsoportban képesek versenyzőt indítani, így várhatóan a meccsek nagy része idő előtt véget ér majd. Éppen a fentiek miatt felelt meg a hazai viszonyoknak a vegyes bajnokság, ahol két nap erejéig a sportág színe-java szőnyegre lépett, s a váltott súlycsoportoknak köszönhetően az erőviszonyok is jobban kiegyenlítődtek.
Mindez azonban már a múlt. A szabadfogásúak szerdán és szombaton – kötöttfogású kollégáik két hét múlva – indulnak harcba a csapatbajnoki érmekért. Az első versenynapon az elődöntőkre, négy nappal később a fináléra kerül sor. Az elmúlt évektől eltérően azonban az idén nem számíthatunk nagy csatákra, csodaszámba menne ugyanis, ha a válogatott gerincét adó csepeliek elsőségét bárki is veszélyeztetné, s a helyzet kötöttfogásban is hasonló, ott a Vasas számít toronymagas favoritnak, azaz az aranyérem minden bizonnyal veszít értékéből. Viszont a végén ketten is örülhetnek…
Legfrissebb hírek

Brazília: két góllal és egy műcsirkével bosszantotta az ősi riválist a Cruzeiro-csatár

Minden más foci
13 perce

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
16 perce

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
27 perce

Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
41 perce

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
54 perce

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
1 órája

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
1 órája

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik