Műugrás: Visszanyernék az önállóságukat

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2002.11.04. 22:25
Címkék
Ôszinte gratulációval kezdődött a műugrók olimpiai egyeztető megbeszélése, hiszen Lengyel Imre és a Hajnal András, Lengyel kettős a rendkívül mostoha edzési körülmények ellenére két ezüstöt is szerzett a Berlinben rendezett Európa-bajnokságon.Amint Vereczkey Zoltán, a szövetség elnöke megjegyezte, tisztában vannak azzal, hogy a felkészülés körülményei csak a sikeres Eb-pályázat nyomán felépülő új uszodai központ esetében változhatnak alapvetően. Hajnal Attila szövetségi kapitány véleménye szerint a jelen helyzetben már olyan apróságok is nagyon sokat jelentenének, ha az edzésidőt csak egyetlen órával meghosszabbítanák, felszerelnék az évek óta hiába kért elválasztó hálót, s megkapnák végre az igényelt gumiasztalt.Ahhoz azonban, hogy célkitűzésüket teljesíteni tudják, és hat számban is kivívják az olimpiai részvétel jogát, külföldi edzőtáborokra volna szükség. Ráadásul az Egyesült Államokban tanuló Lengyel Imre jövőre államvizsgázik, ritkábban jöhet át Európába, és így a szinkronszámok gyakorlására Hajnal Andrásnak kellene kiutazni. Az athéni edzőtáborozást is feltétlenül hasznosnak ítélnék. A részvétel jogát egyébként nyolc páros és 34 egyéni induló szerezheti meg a jövő évi barcelonai világbajnokságon, illetve a 2004-ben rendezendő Világkupa döntője során. Medvegy Iván főmunkatárs a MOB nevében megértő támogatást ígért.Szó esett arról is, hogy az úszókkal akadozik az együttműködés, a műugrószövetség szeretné visszanyerni önállóságát. Erre azonban Köpf Károly, államtitkár-helyettes közlése szerint csak megfelelő előkészítés, a sporttörvény esetleges módosításakor kerülhet sor. Megfelelő indokok alátámasztásával a tévés támogatás elől a minisztérium nem zárkózik el.
Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
8 perce

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
14 perce

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
33 perce

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
37 perce

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
1 órája

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik