Mint arról korábban már beszámoltunk, bizonytalan Újpesten a cseh védő, Lubos Kozel helyzete. A játékos hosszú ideje sérült, így nem számíthat rá Szabó András vezetőedző, viszont elég magas a fizetése, amit ki kell neki fizetni akkor is, ha nem játszik. Kozel jelenleg Prágában tartózkodik, ahol gyógykezelésen vesz részt. Combizomszakadása igen nehezen jön rendbe, jelenleg a cseh orvosoktól speciális kezelést kap. Másfél hét múlva kell Újpesten jelentkeznie –a lila-fehér klub vezetőinek reményei szerint akkor már teljesen egészségesen.Többféle hír is napvilágot látott szerdán az Újpest tápiószecsői Magyar Kupa-találkozóját illetően. A lila-fehéreknél továbbra is egy olyan faxüzenet van, amelyben a rendezők közlik, hogy nem lehetnek jelen szurkolók a mérkőzésen. A Tápiószecső vezetői szerdán az MLSZ-ben jártak, ám a hírek szerint nem tudtak megegyezni a szövetség vezetőivel arról, milyen körülmények között lehetne lebonyolítani a találkozót.