A Devils negyedóra alatt megfékezte a Tampát

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.10.27. 20:22
Címkék
Nagyüzem volt szombaton az NHL-ben: a harminc csapatból mindössze négy pihenhetett, azaz tizenhárom mérkőzést rendeztek a 18. játéknapon. A pénteken is jégre lépő győztesek közül egyedül a New Jersey tudta megismételni egy nappal korábbi teljesítményét, az "ördögök a Keleti főcsoport rangadóján igencsak elpáholták az addig veretlen Tampát.
Eric Boguniecki (jobbra) a túlórában góllal bosszulta meg Yelle brutalitását
Eric Boguniecki (jobbra) a túlórában góllal bosszulta meg Yelle brutalitását
Eric Boguniecki (jobbra) a túlórában góllal bosszulta meg Yelle brutalitását
Eric Boguniecki (jobbra) a túlórában góllal bosszulta meg Yelle brutalitását
Eric Boguniecki (jobbra) a túlórában góllal bosszulta meg Yelle brutalitását
Eric Boguniecki (jobbra) a túlórában góllal bosszulta meg Yelle brutalitását
A Devils tulajdonképpen már az első negyedóra végére eldöntötte a meccset, ekkorra ugyanis Joe Nieuwendyk és Patrik Elias is beköszönt Kevin Hodson kapusnak, akinek később Stephen Guolla – idénybeli első találatával – és John Madden – kétszer – is túljárt az eszén, így Chris Dingman gólja már csak a szépségtapaszt jelentette a délieknek
Jóval nagyobb csatát hozott Calgaryban a Flames és a St. Louis összecsapása – melynek külön érdekessége, hogy mindkét egylet kapuját olyan portás őrizte, akik korábban az aktuális ellenfélnél álltak alkalmazásban – a helyi szurkolók bánatára azonban ismét csak kedvenceik vonulhattak lógó orral zuhanyozni, annak ellenére, hogy kétszer is vezettek. A Blues azonban mindannyiszor felállt a padlóról, és a hosszabbításban – annak is az utolsó percében – Eric Bogunieckinek köszönhetően begyűjtötte a két pontot.
Még bosszúsabbak lehettek a vancouveri drukkerek, a Canucks ugyanis elképesztően gyenge utolsó harmadot produkált: a Dallas Brenden Morrow duplájával és Mike Modano kései – üres kapus – góljával hagyta állva a hazaiakat.
Hasonlóan brutális hajrát vágott ki az Edmonton is, az Oilers gyenge kezdés után – a vendég Anaheim tizenkét perc alatt háromszor is bevette a lelkesen lepkéző Tommy Salo ketrecét, akit ezután Jussi Markkanen váltott – csak a derbi utolsó harmadára talált magára, ám a bő negyedórával a végső dudaszó előtt megkezdett attak – melyben Eric Brewer, Jason Chimera és Brian Swanson bizonyultak a vezéreknek – is elég volt a fordításhoz.
Tovább tart a Phoenix hazai mélyrepülése, a Coyotes idei harmadik otthoni meccsét is elveszítette, méghozzá meglehetősen szégyenteljes módon: a Nyugati konferencia eddigi meglepetéscsapata, a Minnesota fél tucatszor keserítette az előző csapatában, Philadelphiában jobbhoz szokott kapus, Brian Boucher életét. A Wild az Andy Brunette, Marian Gáborik duplázó duó vezérletével cincálta szét a "prérikutyák” védelmét, átvéve ezzel a vezetést a főcsoportban.

NHL, alapszakasz, 18. játéknap
Boston Bruins–Atlanta Thrashers 4–3 (1–0, 1–1, 2–2). Gólszerző: M. McInnis (5.), J. Thornton (36.), Rolston (48., 60.), ill. I. Kovalcsuk (34.), Hrkac (44. – emberelőny), Tjärnquist (57. – ee.). Kapusok: Shields 28 védés/31 lövés, ill. Hnilicka 27/31
Carolina Hurricanes–Chicago Blackhawks 3–3 (1–1, 2–1, 0–1, 0–0). G: E. Cole (16.), O’Neill (25. – ee.), Brind’Amour (32. – ee.), ill. S. Thornton (10.), Housley (38.), B. Mironov (48.). K: Weekes 40/43, ill. Passmore 25/28
Montreal Canadiens–Ottawa Senators 5–3 (1–0, 1–1, 3–2). G: Rivet (4. – ee.), Zednik (40. – ee.), Perreault (45., 59.), Brisebois (47.), ill. Hávlat (34. – ee.), Alfredsson (50.), Redden (58. – ee.). K: Hackett 45/48, ill. La-lime 16/21
New York Islanders–Philadelphia Flyers 2–6 (1–5, 1–0, 0–1). G: Isbister (3., 23. – az első ee.), ill. J. Williams (1.), Handzus (1., 46.), Roenick (11., 19. – mindkettő ee.), K. Primeau (16.). K: Osgood 6/11, a 2. harmadtól Snow 14/15, ill. Esche 22/24
Toronto Maple Leafs–New York Rangers 3–4 (1–0, 1–1, 1–3). G: Renberg (17.), Domi (34.), Mogilnij (44.), ill. M. Messier (22.), Nedved (42. – ee.), Samuelsson (55.), P. Bure (60.). K: Belfour (32/36, ill. Richter 36/39
New Jersey Devils–Tampa Bay Lightning 5–1 (2–0, 2–0, 1–1). G: Nieuwendyk (10. – ee.), Elias (16.), Guolla (26.), Madden (40., 54.), ill. Dingman (52.). K: Brodeur 20/21, ill. Hodson 25/30
Pittsburgh Penguins–Buffalo Sabres 5–2 (2–1, 2–1, 1–0). G: W. Primeau (9. – ee.), Daigle (17. – ee.), A. Morozov (26. – ee.), Rozsival (32. – ee.), A. Kovaljov (41.), ill. Mair (9 – emberhátrány), Hecht (44. – ee.). K: Hedberg 29/31, ill. Biron 18/23
Florida Panthers–Washington Capitals 1–1 (1–0, 0–1, 0–0, 0–0). G: Novoszelcev (15.), ill. Lang (25.). K: Luongo 35/36, ill. Billington 18/19
Nashville Predators–Detroit Red Wings 3–1 (3–1, 0–0, 0–0). G: A. Johansson (4., 11.), Hall (7. – ee.), ill. Lidström (6. – ee.). K: Dunham 37/38, ill. Joseph 27/30
Vancouver Canucks–Dallas Stars 1–4 (0–0, 1–1, 0–3). G: Bertuzzi (30.), ill. Lehtinen (25.), Morrow (43., 46.), Modano (59. – üres kapu). K: Cloutier 26/29, ill. Turco 27/28
Phoenix Coyotes–Minnesota Wild 1–6 (1–3, 0–2, 0–1). G: M. Johnson (16. – ee.), ill. Brunette (8., 46. – mindkettő ee.), Gáborik (9., 24.), Dupuis (19.), Walz (26.). K: Boucher 24/30, ill. Fernandez 39/40
Calgary Flames–St. Louis Blues 3–4 (1–0, 1–1, 1–2, 0–1) – hosszabbítás után. G: Leopold (6.), Gelinas (26.), Clark (50. – ee.), ill. Weight (22. – ee.), Stillman (44., 47. – az első ee.), Boguniecki (65.). K: Turek 27/31, ill. Brathwaite 18/21
Edmonton Oilers–Anaheim Mighty Ducks 4–3 (1–3, 0–0, 3–0). G: Comrie (6.), Brewer (43. – ee.), Chimera (55.), Swanson (58. – ee.), ill. P. Sykora (4., 10. – az első ee., a második eh.), Leclerc (12.). K: T. Salo 2/5, a 12. perctől Markkanen 15/15, ill. Giguere 23/27
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik