Történelmi söldeni tripla

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.10.26. 22:13
Címkék
Eddig sohasem látott eredményt hozott a 200203-as alpesi sí-idény nyitó futama, a nők söldeni óriásműlesiklása. A két menet alapján ugyanis hármas holtverseny alakult ki az első helyen, márpedig ez a Világkupa 36 éves történetében még egyszer sem fordult elő. A győztes trióból And-rine Flemmen befutása nem meglepetés, ő 1998-ban egyszer már nyert Söldenben, ám a másik két hölgy remeklése több mint szenzáció.
Tina Maze a három gyôztes egyike
Tina Maze a három gyôztes egyike
Tina Maze a három gyôztes egyike
Tina Maze a három gyôztes egyike
Tina Maze a három gyôztes egyike
Tina Maze a három gyôztes egyike
A szlovén Tina Maze esetében a dobogó talán benne volt a pakliban – neki az előző szezonban már voltak Top 10-es eredményei –, de a győzelemre kevés sanszot adtak neki. Az osztrák Nicole Hosptól pedig talán még a második futamba kerülést sem sokan várták… A fiatal hölgy az előző évadot még az Európa-kupában töltötte, és az ottani második helyének köszönhetően az idén bérlete lesz a Vk-futamokra (korábban is indult már a Világkupában, legjobb eredménye egy 29. hely volt), de azt aligha gondolta bárki is, hogy rögvest diadallal kezdi az évadot.
A meglepetést ugyan már az első futam is sejtetni engedte, lévén a nagyok közül a szakági címvédő Sonja Nef a 4., az olimpiai bajnok Janica Kostelic a 24., az összetett címvédő Michaela Dorfmeister pedig egy kapitális hiba után csak a 28. helyet tudta megkaparintani.
Világkupa-verseny
Sölden. Nôk. Óriásműlesilás: 1. Nicole Hosp (osztrák) 1:49.91 (54.95, 54.96), Tina Maze (szlovén) 1:49.91 (54.43, 55.48), Andrine Flemmen (norvég) 1:49.91 (53.74, 56.17), 4. Hofgard Nielsen (norvég) 1:50.21 (54.58, 55.63), 5. Rienda Contreras (spanyol) 1:50.24 (54.33, 55.91), 6. Nef (svájci) 1:50.36 (54.38, 55.98). A szakági és az összetett Vk állása (1 futam után): 1. Hosp, Maze és Flemmen 100-100 pont
Következik: vasárnap a férfiak óriásműlesiklásban mérik össze az erejüket Söldenben (Tv: ORF1, 9.20, 12.15; ARD, 9.30, 12.45)
Utóbbi kettő a második futamra megemberelte magát, a horvát 13, az osztrák pedig 16 helyet javított a pozícióján, ám az érmek elosztásába nem tudtak beleszólni. A szenzációk sora akkor kezdődött, amikor az első kör után 11. Hosp zseniálisat repesztett, az élre állt, majd az idejét egy darabig megközelíteni is alig tudták. A zárást az ötödik helyről váró Maze volt az első, aki beérte az új osztrák tinisztárt, ám a pálya felső szakaszán összekuporgatott 79 századmásodperces előnyét a célig teljesen eladta, így ketten várhatták az élről az utolsó négy versenyzőt.
Az első kanyar legjobbjai közül Nef, Rienda Contreras és Poutiainen nem tudta lemásolni a nyitó produkcióját, ők még a dobogóról is lemaradtak, nem úgy Flemmen! A norvég a fenti részt remekül abszolválta, ám alul néhány apró technikai hiba elég volt, hogy "csak” holtversenyes elsőként ünnepelhessen.
Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
27 perce

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
41 perce

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
48 perce

Tóth Amarissa bravúrral negyeddöntős a ljubljanai tenisztornán

Tenisz
56 perce

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
1 órája

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
1 órája

Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
1 órája

A rekordmeleg miatt módosult a hétvégi versenyek kezdési időpontja az atlétikai vb-n

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik