RÖPLABDA - Mészáros kezd Trentóban

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2002.10.25. 23:07
Címkék
Három győzelem és két vereség a külföldön játszó magyar röplabdázók legutóbbi mérlege. Kezdjük a sikerekkel, amelyekben Nagy Mariann-nak, Dambendzet Nathalie-nak és Battlay Krisztinának volt része. A legjobb honi játékosnak számító Nagy együttese, a Tenerife a madridi Sensa otthonába látogatott, és könnyedén vitte haza a két pontot. A vendéglátóknál pályára lépett a legutóbb Egerben és a Vasasban megfordult ukrán Julia Kovtun, de az első játszmában lecserélték, és már nem is tért vissza. A 65-szörös válogatott Nagy Mariann egy percet sem hiányzott, és 11 ponttal járult hozzá a diadalhoz, amellyel – miután a Tenerifét két hete legyőző Gran Canaria váratlan vereséget szenvedett – a második helyre lépett fel a címvédő. A német Bundesliga 2. fordulójában az Ulm Leverkusenben tudott nyerni, Dambendzet 8 pontig jutott a centerposzton, Görögországban pedig Battlay 17 pontja nagyban hozzájárult a Larisszasz ötjátszmás hazai sikeréhez. A válogatott ütő 3 ásszal és 2 blokkponttal színesítette ütőteljesítményét.Továbbra sem megy a játék Pesti Anikó csapatának, az Albinak a francia élvonalban. Harmadik meccsén harmadszor veszített a tabella utolsó előtti helyén álló alakulat, igaz, ezúttal az éllovas Villebon verte. Ugyancsak nyeretlen a német férfi Bundesligában az újonc Moerser SC, amely nem bírt a vendég Mendiggel. A moersieknél légióskodó 17 esztendős Grózer György 10 pontot gyűjtött, egyet sáncolással.A csalódást keltő világbajnoki ötödik hely traumájával sújtva kezdődik meg szombaton az olasz férfibajnokság, a világ legnívósabb pontvadászata. Miután Kántor Sándor Japánba tette át székhelyét, két honfitársunk, Mészáros Dömötör és Veres Péter maradt hírmondónak Itáliában. Mindenesetre Mészáros csapata, a Trento vásárolt be legsikeresebben (persze majd az eredmények beszélnek…) a campionato klubjai közül, hiszen megvette a két oroszt, Sulepovot és Kazakovot, valamint az olasz Bernardit és Sartorettit. Mészáros Dömötört féltettük, hogy Sulepov és Bernardi miatt csak mint harmadik számú négyesütő jöhet számításba, ennek ellenére kezdeni fog a Milano ellen. Már csak azért is, mert Sartoretti bokasérülés miatt egy hónapra kidőlt a sorból, és Bruno Bagnoli a magyar kalapácsot tette a kettes posztra, azaz a feladóval átlóban kell bizonyítania. Veres Péter már régóta ebben a pozícióban üti a labdát, kérdés azonban, mennyi lehetőséget kap a Ferrarában, amely csak a napokban egészült ki a világbajnoki címet "kipihenő” brazil Gustavóval és Gibával.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik