Phoenixi korrekció

S. E.S. E.
Vágólapra másolva!
2002.10.20. 20:52
Címkék
Turi György megérkezett. A Bp. Spartacus vezetőedzője Phoenixben járt, egy hétig vizslatta az Arizónában tanuló és tréningező olimpiai bajnok, Kovács Ágnes edzésmunkáját. A tengerentúli vendégeskedés gondolata  Ági gyengélkedése láttán  még a nyári, berlini Európa-bajnokságon vetődött fel. Egyszóval Turi ment, látott, és miután vasárnap megérkezett, nyilatkozott is a tapasztalatokról.
– Eredményesnek érzem a vendégeskedésemet, sikerült megértetnem a phoenixi edzőkkel, hogy Ági kiugró szereplése közös érdek, ezért pedig mindenképpen változtatni kell az edzésmunkáján – mondja Turi. – Konkrétumokat is tud említeni?– A tornát egy amerikai focicsapatnál dolgozó erőnléti edző tartja. Remekül, csak nem olyan gyakorlatokat, amelyeket Ágnes itthon végzett. Megbeszéltem vele, Ági ezentúl a jól bevált tornagyakorlatokat végzi majd. Az erőfejlesztés programján is változtattunk, és azt az erőfejlesztő gépet is eljuttatjuk Phoenixbe, amelyen Ági itthon dolgozott. – A vizes edzésmunkán is korrigált?– Átadtam az edzőknek azt az edzéstervet, amely alapján Ági felkészült a sydneyi olimpiára. Ígéretet kaptam, hamarosan ez alapján úszik majd. Azt is sikerült elérnem, hogy jobban odafigyeljenek rá. Az amerikai stílus ugyanis más. Ott nem méri az edző az időeredményeket, nem kíséri végig a parton a tréninget. Mindenki megkapja a napi edzéstervét és magányosan úszkál. Azt hiszem, sikerült megértetnem, egy versenyzőnek szüksége van az edző jelenlétére, arra, hogy így vagy úgy átlendítse a versenyzőt a tréningeken adódó holtpontokon. Az edzésterv nem elég, ahhoz az edző jelenléte is kell. Elfogadták azt is, hogy a decemberi rövid pályás Eb-szereplés fontos, éppen ezért nem az egyetemi versenyekre időzítik a formáját, hanem az Eb-re. A fentiekből is láthatja, érdemes volt Phoenixbe látogatnom. – Ez az egy hét elég ahhoz, hogy Ágnes a jövő évi világbajnokságon ismét a régi formáját mutassa?– Nem tudni, de ha most nem lépünk, sokkal kevesebb esélyünk lenne rá.
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
6 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
6 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
6 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
6 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
6 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
6 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik