Ázsiaiak verte magyarok

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2002.10.19. 20:55
Címkék
A zseni sérült

Jan-Ove Waldner, a sportág történetének sokak szerint legnagyobb alakja nem állt asztalhoz Magdeburgban, s az elkövetkezendô versenyeken sem láthatják a rajongói. Az ok egy szerencsétlen sérülés: a lépcsôn leesve eltörött a lába. Minden svédek J-O-ja úgy nyilatkozott, hogy bár körülbelül féléves kihagyásra kényszerül, s bár már elmúlt 35 éves, nem tervezi, hogy befejezi a pályafutását, sôt a májusi párizsi világbajnokságon mindenképpen játszani szeretne. Erre egyébként – ha igaznak bizonyul az orvosok jóslata – van is esélye, az viszont jelen állás szerint nehezen elképzelhetô, hogy a március végén esedékes Európa-bajnokságon ütôt foghat. A svédek mindenesetre bosszankodhatnak, ugyanis decemberben Stockholmban lesz az ITTF Pro Tour versenysorozat fináléja és a skandinávok éppen Waldner miatt vállalták a rendezést. Úgy számoltak, hogy a pingpong Maradonájának is becézett olimpiai, világ- és Európa-bajnok asztaliteniszezô igazán nagy nemzetközi versenyen most utoljára szerepel majd hazai közönség elôtt.

Búcsúztak a magyarok a Magdeburgban zajló német nemzetközi bajnokságtól, így – miként az ITTF Pro Tour versenysorozatba tartozó idei korábbi kilenc versenyen – dobogós helyezés nélkül térhetnek haza Németországból. A legtovább, egészen a negyeddöntőig a Fazekas Mária, Molnár Zita kettős jutott, igaz némi szerencsével, ugyanis a nyolc közé, a német Struse, Schall duó visszalépése miatt játék nélkül került be. Ott viszont Fazekaséknak már nem volt esélyük, a kínai Li Csia, Niu Csia-feng egység viszonylag gyorsan egyértelművé tette, hogy jobb. Szinte pontosan úgy jártak, mint a Lovas Petra, Póta Georgina páros a japán Kisida, Umemura duó ellenében. A Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina kooperáció viszont asztalhoz sem tudott állni, mivel az Európa-bajnok és olimpiai negyedik kettős a legjobb tizenhat között volt kiemelve, ám mire Csilláék sorra kerültek volna, Tóth péntek esti sérülése miatt (a TV Busenbachnál profiskodó négyszeres Európa-bajnoknő a japán Okazaki elleni meccs harmadik játszmájában szenvedett húzódást, s várhatóan egyhetes kényszerpihenő vár rá), visszaléptek.
Sajnos egyesben sem kerültek a dobogó közelébe a magyar hölgyek: a pénteken bravúrt bravúrra halmozó Lovas Petrának szombatra már alábbhagyott a lendülete, bár az is lehet, hogy a kínai Fan Jing volt túlságosan jó. Akárhogy is, a Postás-Matáv SE versenyzője szettet sem tudott nyerni az ázsiai ellen. Bátorfi Csillának valamivel több reménye lehetett a legjobb nyolc közé jutásra, de végül ő is kiesett: a szingapúri Jing Jung Honggal évek óta nagy csatákat vív, hol az egyikük, hol a másikuk győz. Ezúttal, ha nem is sokkal, de Bátorfi maradt alul.

ITTF Pro Tour 2002, 10. állomás, német nemzetközi bajnokság, Magdeburg (a pénzdíj: 90100 dollár)

Férfiak. Egyes. Negyeddöntő. Ma Lin (kínai)–Ma Ven-ko (kínai) 4:0 (11, 7, 8, 4), Szmirnov (orosz)–Taszaki (japán) 4:0 (5, 8, 8, 5), Szamszonov (fehérorosz)–J. Saive (belga) 4:3 (10, –5, –10, –8, 6, 8, 5), Kreanga (görög)–Boll (német) 4:1 (3, 6, 11, –7, 9)
Páros. Negyeddöntő. Chen Weixing, Macusita (osztrák, japán)–Schlager, Jindrak (osztrák) 4:0 (13, 13, 12, 8), Heister, Keen (holland)-Hakansson, Karlsson (svéd) 4:1 (4, 8, –8, 7, 7), Ma Ven-ko, Jen Szen (kínai)–Karakasevics, Markovics (jugoszláv) 4:0 (7, 8, 5, 5), Kung Ling-huj, Ma Lin (kínai)–Jover, Martinez (francia) 4:0 (9, 5, 2, 2)
Nők. Egyes. Nyolcaddöntő. Fan Jing (kínai)–Lovas 4:0 (2, 13, 7, 8), Jing Jun Hong (szingapúri)–Bátorfi 4:2 (6, –8, 8, 2, –6, 9). Negyeddöntő. Boros (horvát)–Jing Jun Hong 4:0 (6, 7, 10, 4), Kuo Csüe (kínai)–Gao Jun (amerikai) 4:3 (10, –8, 2, –4, –6, 9, 7), Fan Jing–Schall (német) 4:3 (–9, –5, –3), 7, 7, 7, 6), Niu Csia-feng (kínai)–Schöpp (német) 4:0 (2, 10, 5, 4)
Páros. Nyolcaddöntő. Kisida, Umemura (japán)–Lovas, Póta 4:0 (8, 7, 8, 10), Fazekas, Molnár–Struse, Schall (német) 4:0 j.n., Ganyina, Palina (orosz)–Bátorfi, Tóth 4:0 j.n. Negyeddöntő. Kuo Jüe, Li Hsziao-hszia (kínai)–Jing Jun Hong, Li Jia Wei (szingapúri) 4:0 (12, 4, 10, 9), Herczig, Liu Jia (osztrák)–Kisida, Umemura 4:2 (10, –6, 16, 9, –7, 8), Li Csia, Niu Csia-feng (kínai)–Fazekas, Molnár 4:0 (6, 8, 4, 7), Fan Jing, Vang Ting-ting (kínai)–Ganyina, Palina 4:2 (–9, 3, –8, 13, 3, 2)

NB I A
Férfiak
Békési TE I–Linde ASE 8:10. Gy: KLAMPÁR 4, Kovács 2, ifj. Kovács; az ifj. Kovács, Kovács pár, ill. Muskó 3, Jakab 2, Szabó 2, Engelman 2; a Jakab, Szabó pár
Nők
Orosháza Hungarotel ASE I–Kecskeméti Spartacus 15:3. Gy: KACSÁNDI 4, SZVITÁN 4, Li Bin 3, Karádi 2; a Li Bin, Szvitán pár; a Kacsándi, Karádi pár, ill. Misurák 2, Kunszt
Hesi Áfész SC Eger–Postás Matáv SE II 4:14. Gy: Demeter 3, Fajcsák, ill. GAZSI 4, Simon N. 3, Vass 3, Gujdár 2; a Gazsi, Simon pár; a Gujdár, Vass pár
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik