A Szabadság tér malterjába keverve, újra a harctéren

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
Vágólapra másolva!
2002.10.17. 22:17
Címkék
Ahogy mondani szokták: a régi sikerek helyszínén. Oda tér vissza Vitray Tamás, akire újfent rábízták a Magyar Televízió sportosztályának vezetését. Igaz, nem ugyanazok az állapotok fogadják, mint a régi szép időkben: Nyáry Zsolt megbízott főszerkesztőként úgymond emberfeletti munkával tartotta a mennyezetet, amely leszakadni készült (készül?) – már csak ezért is tűnt jogosnak a kérdés: miért?– Felkértek. Ennyi – mondja a televíziózás élő legendája, aki november 5-én ünnepli a 70. születésnapját. – Nem magamtól jelentkeztem.– Nyáron, a futball-világbajnokság előtt készült interjújában mintha azt ecsetelte volna, hogy nem igazán harmonikus a viszonya az MTV-vel.– Na jó, mert igen jelentős méltánytalanság ért, hiszen egy általuk kezdeményezett meghívást mondtak vissza máig megmagyarázhatatlan módon és okból. Most viszont már nincs ott, aki engem meghívott a futballvébére.– Azaz a vezetőségre haragudott, nem a cégre?– Nem használnám a cég kifejezést… Sem kőbe nem véshető, sem papírra le nem írható, mit jelent számomra a televízió. Röviden: az életemet. Kevésbé patetikusan: én a Szabadság téren bele vagyok keverve a malterba.– Más kérdés, hogy arrafelé mostanság ugyancsak hűvös szelek járnak, hiszen már az is bekövetkezett, ami korábban még a financiálisan leggyalázatosabb időszakban sem fordult elő: elmaradt egy Eb-selejtező közvetítése. Milyen elképzelésekkel vág neki az útnak ennek tudatában?– Pontosan ez az, ami miatt tervekről nem nyilatkoznék: hiteltelen lenne, ilyen oktondi nem vagyok. Egykor úgy voltam vezető – miután korábban én is úgymond cserkészként kezdtem –, hogy a cserkészszellemet képviseltem, azaz legyen összetartozás, igazi közösség, ami létezett is a főnöki korszakomban. Az idők változtak 1991 óta, s benne, remélem, az emberek is, akik majd elfogadják, hogy a mai idők értékrendjének megfelelően egy produkcióra, egy együttes munkára szerveződött egységet szeretnék kialakítani, s nem igénylem, hogy a szívünkben egymás képét hordozzuk.– A világ már csak azért is más, mert időközben megszűnt az MTV monopolhelyzete.– Kétségtelen, kilencvenhatos nyugdíjba vonulásom óta csak bedolgozóként tűntem fel, ám úgy vélem, a kereskedelmi tévék megjelenése a sportban nem volt nagy hatású, azaz az MTV sportrészlegének továbbra is megvan a primátusa. Miközben azt is tudom, ez az egykor mindenki által irigyelt hely ma áldozatokkal teli harcmezőre hasonlít – a csata másnapján.– Mégis idevágyik.– Hívtak, és azt is elárulom, nem sokat gondolkodtam, miképp azt is, nem számítottam rá, hogy még egyszer hívnak. Viszont tán mindenki elhiheti: nem karriervágyból vállaltam el a posztot.– A habot "levadászó” kereskedelmiektől szorongatva nem lesz könnyű hasonló szinten teljesíteni, mint a fénykorban.– Megértem a kereskedelmi adókat, mindenki azt akarja közvetíteni, ami a nézőt érdekli. Ugyanakkor jelzem: a hab alatt azért ott a torta, amely – hogy ne legyek triviális – nem romlott étel. Nekünk a sport terén is a közt kell szolgálnunk, azaz arra kellene garancia – mint ahogy egyelőre nincs –, hogy a nagy nemzeti sporteseményekről sohasem fogunk lemaradni.– Viszontlátjuk a képernyőn?– Nem azzal a szándékkal vállaltam a munkát, hogy közvetítsek is. Igaz, a megbízóm kifejezte azt a kívánságát, hogy ezt ne zárjam ki. Nos, én nem zárom ki.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik