A támadó külföldre készül

Természetesen Kenesei papa is rádión hallgatta a Svédország–Magyarország Eb-selejtezőt, sokan tudják, hogy Kenő (ez Kenesei Krisztián beceneve) édesapja a fia minden meccsén ott van, imádja a futballt, és bizony sokszor lehet büszke a gyerekre.
Most meg különösen.
Kenesei Krisztián pályafutása eddigi talán legjobb időszakánál jár, bajnoki cím a Zalaegerszeggel, győzelem a Manchester United ellen (a Dinamo Zagrebet most hagyjuk…), és fontos, roppant fontos gól a svédek ellen. A csatár még mindig csak huszonöt esztendős, ahogy mondani szokták, előtte ez az élet, s az a nagy kérdés, hogy az élet végül is hová sodorja őt. Mert menne, külföldön folytatná a pályafutását, ez nem is lehet vitás, ahhoz pedig remek ajánlólevél az, ha mondjuk az Eurosport összefoglalójában újra meg újra azt nézhetik a kontinensen, ahogy a magyar támadó egyszer, kétszer vagy háromszor veszi be a San Marinó-i válogatott hálóját…

– Mindenekelőtt azt árulja el, hogy rendbe jött-e a sérülése.
– Igen, jól vagyok, játékra jelentkeztem, és ha a kapitány úgy gondolja, akkor pályára is lépek. Egyébként fogalmam sincs, hogyan sérültem meg, alighanem összerúgtam valamelyik svéddel, de csak a meccs után éreztem, hogy fáj a lábam. Persze ez kit érdekel, amikor bravúros döntetlent értünk el.
– Mit érzett a meccs után a fájdalmon kívül? Bosszankodott, hogy a svédek egyenlítettek, vagy boldog volt amiatt, hogy sikerült döntetlenre végezni?
– Próbáltam feldolgozni, mi is történt a pályán, és egyre csak az járt a fejemben, hogy az első félidőben egyértelműen lefutballoztuk a jóval esélyesebb svédeket. Azt mondom, örülnünk kell az egy–egynek, de ez az eredmény igazán majd akkor ér valamit, ha legyőzzük San Marinót és a csoport élére ugrunk.
– Említette, hogy az első félidőben lefutballoztuk a svédeket. Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy mind a spanyolok, mint az izlandiak ellen is egy-egy remek félidőt produkált a válogatott, és mindkétszer a szünet után javult fel a csapat játéka.
– Ezt én is így érzem. Akkor leszünk mi igazán jók, ha kilencven percen át képesek leszünk állandósítani a formánkat. De én most nagyon bizakodom, nagyszerű közösség alakult ki a válogatottnál, és megtaláltuk azt a játékstílust, játékrendszert, amely leginkább fekszik nekünk. Igyekszünk minél többet tartani a labdát, rövid paszszokkal kombinálni, hadd fusson az ellenfél.
– Lehet hogy túl korai ezt a kérdést feltenni, de ön szerint lenne helye a magyar válogatottnak a portugáliai Eb mezőnyében?
– Erre most még nem tudok válaszolni, és nekünk, játékosoknak nem is ezzel kell foglalkoznunk elsősorban, hanem a szerdai meccsel. Tudom, hogy rengeteg szurkoló azt várja tőlünk a stockholmi döntetlen után, hogy majd jól megszórjuk a szerdai ellenfelet, és amolyan gálameccset játszunk. Én inkább azt mondanám, nyerjünk csak egy góllal, az mindennél fontosabb. Egyszerűen muszáj győznünk, még ha szenvedve is.
– Ennyire tart az ellenféltől?
– Nem tartok én senkitől. Sőt bátran kijelentem azt, hogy nincs a világon olyan csapat, amelyiket ne lehetne legyőzni. Még nekünk, magyaroknak is. A Zalaegerszeg megverte a Manchestert, amit senki sem hitt volna. Szóval nem félek, inkább óvatos vagyok. A győzelmi kényszer olykor görcsössé teheti a csapatot, ezt kell nekünk levetkőzni, és akkor több góllal is nyerhetünk.
– Mit gondol, mikor lesz esélye külföldre szerződni?
– Ha rajtam múlik, akkor már a télen. Ha a Zalaegerszeg megfelelő ajánlatot kap, valószínűleg elengednek. Mostanában tényleg jól megy a játék, ha így sem sikerül, talán sohasem jön össze a külföldi szerződés.