ÚJPEST - Tóth Norbert most már kevesebbel is beérte

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2002.10.12. 20:43
Címkék
Nem volt könnyű, de azért megoldódott Tóth Norbert átigazolási ügye. A játékos, mint ismeretes, a közelmúltban feljelentette eddigi egyesületét, a Vasast, mert a másodosztályban szereplő piros-kékek jelentős összeggel tartoztak neki. A bonyodalmak valahol itt kezdődtek, hiszen a játékos előbb megegyezett az angyalföldiekkel abban, hogy a piros-kékek elismerik a szerződésszegést, és minden feltétel nélkül elengedik őt. Ehhez képest a Magyar Labdarúgó Liga átigazolási bizottságának kétszer kellett foglalkoznia az üggyel, mert az elsőfokú ítélet ellen a Vasas vezetői fellebbeztek. Aztán amikor végre megoldódni látszott az ügy, jött az újabb bonyodalom: Újpestről visszalépett néhány fontos szponzor, így alaposan megcsappant a pénz a kasszában, s bizonytalanná vált, hogy a lila-fehérek ki tudják-e fizetni a ligának a játékos utolsó évi fizetése hetven százalékát. Aztán pénteken késő este mégis megegyeztek a felek, és már csak papírra kell vetni a szerződés szövegét, azaz Tóth Norbert akár a következő fordulóban, a Matáv Sopron elleni mérkőzésen pályára is léphet. A játékosnak tehát megérte beperelni az angyalföldieket, hiszen míg korábbi társai a másodosztályban, addig ő az élvonalban futballozhat…–Felemás érzéseim vannak –mondta Tóth Norbert. –Egyfelől az jó, hogy végre van csapatom, már nagyon szerettem volna tartozni valahova. Másfelől viszont nem léptem pályára három hónapja, ennél pedig nincs rosszabb egy futballista számára. S az is tény, hogy sajnos nem életem szerződését kötöttem az Újpesttel.–Gondolom, a pénzügyi feltételekről van szó.–Nem elsősorban ez a probléma, de erről nem szeretnék bővebben beszélni. Úgy érzem, ahhoz képest, amennyit a hazai futballpiacon érek, nem kötöttem túl jó megállapodást, ám az Újpest és az én helyzetem sem a legjobb, így be kellett érnem enynyivel.– Ezért kötött mindössze nyolc hónapos szerződést?–Ez is közrejátszott a döntésemben. Na persze, azt senki sem mondta, hogy jövő nyáron nem köthetünk új megállapodást. Addig még sok minden történhet. Például az is, hogy az Újpest rendbejön anyagilag, és akkor mindent újratárgyalhatunk. Én is bízom benne, hogy jó lesz az előttem álló szezon, és ha minden összejön, akkor akár hosszabb időre is megállapodhatunk.–Néhány hónapja már a Megyeri úton készül, így van információja arról, milyen erőt képvisel most az Újpest.–Szerintem ennek az együttesnek mindenképpen be kell kerülnie az első háromba. A keret van olyan erős, hogy ott legyünk a legjobbak között, sőt, azt is megkockáztatom, akár bajnokok is lehetünk. Még akkor is, ha most egy kicsit lemaradtunk; ám gondoljunk csak az előző bajnokságra, amikor az MTK több mint tízpontos előnyt tékozolt el.– Gondolom, önmaga számára is meghatározott szakmai célokat.–Mindenképpen szeretnék viszszakerülni a válogatottba. A kieső Vasas labdarúgójaként is kaptam meghívót, sőt, még gólt is lőttem. Remélem, egy jobb csapat tagjaként még könnyebb lesz magamra irányítani a szövetségi kapitány figyelmét. Sajnos az ügyem elhúzódása miatt kikerültem a keretből, de mindent megteszek azért, hogy visszatérhessek a nemzeti tizenegybe.–Hogyan teltek az elmúlt hónapjai?–Nehezen éltem meg ezt az időszakot. Voltak pillanatok, amikor közel álltam a síráshoz. Nagyon csalódott voltam, hiszen úgy tűnt, hogy akár már augusztusban is játszhatok, de sajnos nem így történt, de szerencsére végül be tudtam bizonyítani az igazamat.– Haragszik valakire a Vasasnál?–Igen, vannak emberek, akikre mérges vagyok. Elsősorban Iványi Károlyra, a piros-kékek ügyvezető igazgatójára. Ô az, aki szerintem rossz irányba tereli Rácz Gábort, a Vasas többségi tulajdonosát…–Ha már a Vasas szóba került, beszéljünk ismét a pénzről. Ön azért jelentette fel a klubot, mert nem utalták át több havi fizetését. Kapott-e már pénzt az egyesülettől?–Még nem fizették ki a megítélt összeget. Pedig hamarosan át kell utalniuk, mert ha nem, komoly szankciókra számíthatnak.Ha jól tudom, pontelvonással is büntethető az a klub, amely nem tesz eleget egy ítéletnek. Ezt pedig az angyalföldiek nem engedhetik meg maguknak.–Hamarosan pályára léphet az Újpestben. Milyen bemutatkozásról álmodik?–Olyanról, mint amilyen az ezerkilencszázkilencvenhetes volt. Akkor győztünk, én gólt szereztem és gólpasszt adtam. Ezzel most is kiegyeznék.Amióta Lőw Zsolt elhagyta a lila-fehéreket, nincs igazából meghatározó ballábas, támadó szellemű futballistája az Újpestnek. Sőt, csak Juhár Tamás és Daniel Tchur az, akiknek a bal a jobbik lábuk. Érthető hát, hogy Szabó András vezetőedző örömmel nyugtázta a hírt, hogy akár már a következő bajnokin is számíthat Tóth Norbertre."Túlzás lenne azt állítani, hogy a játékos tökéletes állapotban van –mondta a szakember. –Úgy gondolom, hogy két hét-egy hónap múlva lesz százszázalékos formában. Szerintem, ha komolyan veszi nálunk a futballt és szilárd a szándéka, hogy ismét válogatott labdarúgó legyen, akkor nagy erőssége lehet a gárdának. Az edzéseken eddig is teljes értékű csapattagnak tekintettem, a jövőben azonban még jobban odafigyelek rá. Elsősorban a fizikális felkészülésére kell összpontosítanunk.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik