Melandri lehetősége

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.10.10. 21:14
Címkék
A csapatok már intenzíven készülnek a jövő szezonra. A Honda versenyrészlegének elnöke, Kanazava Szuguro bejelentette, hogy a gyárban megterveztek egy V6-os motorú Hondát, amelynek a tesztelései már az idén el is kezdődnek, és amely akár már 2004-ben átveheti a MotoGP első világbajnokának, a V5-ös RC211V-nek a helyét.
A Suzuki kétéves szerződést kötött a tavalyelőtti világbajnokkal, ifjabb Kenny Robertsszel, míg az idősebb Kenny Roberts csütörtökön bemutatta a négyütemű V5-ös motorját, amelyet a Lotusszal közösen fog fejleszteni. A tavalyi szuperbike-világbajnok, Troy Bayliss először tesztelte a Ducatit, amelylyel jövőre a MotoGP-ben versenyez. Ezek a hírek nagy jelentőségűek, ám háttérbe szorulnak, hiszen már mindenki a hétvégi Malajziai Nagydíjra figyel.A MotoGP-ben a legfőbb kérdés az, hogy a kategória első világbajnoka, Valentino Rossi vissza tud-e vágni Alex Barrosnak, aki Motegiben úgy előzte meg az olaszt, hogy először ült az RC211V-n. Rossit a Brazil GP-n megszerzett negyedik vb-címe után az egekig magasztalták, az ezüstérme után viszont hevesen támadták. Voltak, akik megkérdőjelezték a tudását, kiemelve, hogy az olasz az RC211V nélkül biztosan nem lett volna világbajnok. Rossit azonban nem érdeklik a kritikák, elmondta, hogy most még jobban küzd majd az aranyért. A negyedliteres géposztályban is ünneplésre készülnek: az olasz Marco Melandrinak nagyon jó az esélye arra, hogy ötödik vb-szezonjában végre világbajnok lehessen. Ez pedig egyben azt is jelentené, hogy Rossit megelőzve, ő lehetne minden idők legfiatalabb negyedliteres világelsője. A 125-ben még nem avathatnak világbajnokot, az izgalmak mégis óriásiak lesznek. Az összetett éllovasának, Arnaud Vincent-nak a kipufogórendszere felmondta a szolgálatot a Csendes-óceáni GP-n, amiért két üldözője, Poggiali és Pedrosa ismét lőtávolba került. A magyarok közül Talmácsi Gábor és Tóth Imre is ott lesz a nyolcadliteres géposztály rajtjánál. Talma szeretné feledtetni a múlt heti motorgondok miatti csalódást és megismételni a három héttel ezelőtti pazar szereplést, Tóth pedig az egész éves megbízható teljesítménye után (eddig mindössze egyszer nem ért célba) továbbra is az első vb-pontjaira hajt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik