Esélyes a Tarján-csapat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.10.09. 21:21
Címkék
A magyar női asztalitenisz-válogatott az oroszok 3:0-s legyőzésével rajtolt a Szuperligában így optimistán várhatja a C-csoport második fordulóját, a svédek elleni csütörtöki idegenbeli összecsapást. A találkozóra a Stockholmtól 150 kilométerre fekvő Köpingenben, a nemrégiben átadott új nemzeti asztalitenisz-edzőközpontban kerül sor, ami azért érdekes, mert miközben a magyar férfiválogatottnak a Jégszínház tönkrement parkettája miatt nincs hol edzenie, addig Svédországban augusztusban nagy csinnadrattával adták át ezt az új létesítményt, amelynek megnyitóján egyébként a skandinávok nemzeti hőse, a zseniális Jan-Ove Waldner a svéd miniszterelnökkel játszott bemutatót.
Tóth Krisztina koncentrál. A svédek ellen talán kevesebb összpontosítás is elég lesz
Tóth Krisztina koncentrál. A svédek ellen talán kevesebb összpontosítás is elég lesz
Tóth Krisztina koncentrál. A svédek ellen talán kevesebb összpontosítás is elég lesz
Tóth Krisztina koncentrál. A svédek ellen talán kevesebb összpontosítás is elég lesz
Tóth Krisztina koncentrál. A svédek ellen talán kevesebb összpontosítás is elég lesz
Tóth Krisztina koncentrál. A svédek ellen talán kevesebb összpontosítás is elég lesz
A Tarján András irányította magyar együttes csütörtöki ellenfele nagy meglepetésre a mieinkhez hasonlóan bronzérmes lett idén a zágrábi Európa-bajnokságon úgy, hogy a házigazda horvátokat győzte le a negyeddöntőben. Éppen ezért ismét biztosra megy a válogatott szakvezetője: a kilencszeres Európa-bajnok Bátorfi Csilla (a világranglistán 26.) és négy Eb-aranyat szerzett Tóth Krisztina (24.) is asztalhoz áll. A két sztárjátékos mellett az Európa-bajnok csapat tagja, Fazekas Mária (81.) tartott még a csapattal, s remélhetőleg ő is hozzájárul majd a győzelemhez.

A csoportmérkőzések első fordulójában egyébként a svédek 3:2 arányú vereséget szenvedtek Jugoszláviától, ami csak azért nem nagy meglepetés, mert sem Asa, sem Marie Svensson nem játszott, és mert a svédeket köztudottan hátrányosan érinti az új adogatószabály. Amennyiben Asa Svensson (51.) ismét nem játszik, aligha lesz nehéz dolga Csilláéknak a Sandra Johansson (103.), Susanne Jonsson (188.), Marie Olsson (203.) trió ellenében. Érdekesség, hogy a fiatal svéd együttest az az Erik Lindh irányítja, aki néhány éve még maga is játékosként állt az asztalnál, sőt, a férficsapat tagjaként nyert világbajnokságot is.
A magyar együttes az utolsó csoportmérkőzését egyébként Jugoszláviával vívja november 5-én Orosházán, ahol újra hazai közönség előtt játszik majd Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
4 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
4 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
4 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
5 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik