Már nem csak a focit szeretik Argentínában

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2002.10.08. 21:42
Címkék
A négy esztendővel korábbi világbajnokságon az első öt között végzett csapatok közül csak Kuba nem érte meg az negyeddöntőt (sőt, a második szakaszt sem), míg Olaszország, Jugoszlávia, Brazília és Oroszország továbbra is harcban áll az érmekért. A másik négy gárdából Franciaország és Argentína legutóbb 1990-ben (a gallok a következő két vb-ről le is csúsztak), Görögország pedig 1994-ben, hazai pályán jutott el a nyolcig – Portugáliáról viszont nincs ilyen adatunk, tudniillik az ibériaiaknak első alkalommal adatott meg a világbajnoki részvétel. Ehhez képest erősen "kezdtek”… Teljesítményük mindenképpen a torna legnagyobb meglepetése, ráadásul Argentínában sztárrá nőtte ki magát Hugo Gaspar, no meg Joao José, aki 194 centis magassága ellenére is a vb eddigi legjobb sáncolója. Az elődöntőtől azonban valószínűleg kénytelenek búcsúzni, miután a veretlen olimpiai bajnok, Jugoszlávia áll az útjukba.Hazai pálya ide, hazai pálya oda, az argentinok is felülmúltak minden várakozást, és kivívták a nehéz gazdasági helyzetbe zuhant lakosság szimpátiáját. Meccseikre immár azok is jegyet váltanak, akik korábban csak focimeccsekre jártak, mamák és gyerekek kiabálnak a lelátókon. A franciák elleni szerdai derbire több mint 10 000 nézőt várnak a szervezők a fővárosi Luna Parkba, és egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az eddig jól muzsikáló franciákat is megfogják a fanatikus szurkolók hathatós támogatásával. A mindenkori sztár, Marcos Milinkovic meg is ijedt egy korábban tett kijelentésétől, miszerint ha aranyérmet szereznek, meztelenül futkossa körbe a Buenos Aires-i obeliszket. Most már csak akkor vállalja az előadást, ha privát környezetben teheti meg beígért köreit.A portugálok mellett a görögök borították még fel a papírformát, úgy tűnik, hogy a németországi világbajnokságon a fantasztikusnak mondható, első helyen végző női honfitársaik után a hellén férfiakat is kellően motiválja a közelgő athéni olimpia. Hej, megint csak eszünkbe jut a magyar röplabda-válogatott 2001 májusában lejátszott Eb-selejtezője, amelyen a mieink 3:2-re legyőzték Kurnetaszékat – hangsúlyozzuk, ugyanezt a csapatot. Mégis, hol vagyunk mi Argentínától! Na, mindegy…
15. férfi világbajnokság, Argentína

Az egyéni statisztika állása a második szakasz után (csak a tizenhat közé jutott csapatok játékosaival)
Pontszerzés: 1. Vladimir Nikolov (bolgár) 139 pont, 2. M. Milinkovic (argentin) 136, 3. Jamamoto T. (japán) 106. Támadás: 1. André Nascimento (brazil) 56.52 százalék (70 pont–5 rontás/115 kísérlet), 2. R. Nummerdor (holland) 41.82 (62–16/110), 3. H. Cvetanov (bolgár) 41.75 (53–10/103). Sáncolás: 1. Joao José (portugál) 0.92 százalék (22 pont/23 játszma), 2. M. Nowak (lengyel) 0.92 (23/24), 3. A. Gerics (jugoszláv) 0.90 (18/20). Nyitás: 1. Richard Schuil (holland) 19 ász (23 játszma), 2. Nikolov 15 (26), 3. Milinkovic 12 (25). Nyitásfogadás: 1. Cumagari Kacutosi (japán) 78.21 százalék (126 jó megoldás–4 rontás/156 kísérlet), 2. K. Ignaczak (lengyel) 78.18 (132–3/165), 3. J. Mitkov (orosz) 74.77 (84–4/107)
A szerdai negyeddöntô párosítása. Buenos Aires: Oroszország–Görögország, Argentína–Franciaország. Córdoba: Portugália–Jugoszlávia, Brazília–Olaszország.
Valamennyi találkozó lapzártánk után kezdôdik vagy ér véget.

A görögök egyébként az oroszok ellen akaszkodnak össze a negyeddöntőben, és szerencsétlenségükre a szbornaja kezd magához térni az első szakaszban elszenvedett két vereség után. Ne felejtsük, Sipulin csapata utolsóként csúszott be a 16 közé, és a második etapban már csak játszmákat vesztett.
A negyeddöntő egyetlen csúcsrangadónak minősíthető összecsapását az olaszok játsszák a brazilokkal, ami elsősorban az argentinok ellen veszítő, a G-csoport második helyén végző taljánoknak köszönhető – ha nem hibáznak, elkerüli egymást a két óriás. Így viszont könnyen előfordulhat, hogy a legutóbbi három világbajnokságot megnyerő olaszok elvéreznek, hiszen a dél-amerikaiak sokkal jobb formában várják a találkozót. "Az elejétől kezdve nagyon kell hajtanunk, mert ha nem veszszük fel ellenfelünk ritmusát, akkor vége mindennek. A brazilok félelmetesen támadnak, nem különben erősek sáncolásban és mezőnyvédekezésben. Most jobbak nálunk, így dühből is kell játszanunk, olyan mérgesen, mint amilyenek az argentinok elleni vereség után voltunk” – nyilatkozta Anastasi szövetségi kapitány, aki csak annak örült a házigazda elleni találkozón, hogy Giani hat nap után ismét játszhatott. Viszont valószínűleg le kell mondania a kulcscsontsérülését nyögő négyesütőről, Samuele Papiról, aki még a japán meccsen járt pórul.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik