Az orosz növelte előnyét

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2002.10.08. 21:46
Címkék
Vlagyimir Kramnyik sötéttel elért győzelmével ért véget a bahreini fővárosban zajló nyolcjátszmás párharc harmadik felvonása a PCA-világbajnok és a Deep Fritz nevű szuperszámítógép között. Az orosz klasszis hatalmas önbizalommal ülhetett asztalhoz, miután a keddi játéknapon simán legyőzte a gépet. Nos, a keddi partiban a versenyeken ritka vendégnek számító skót megnyitás került terítékre, és annak is egy ritkább változata. A játszmában gyakorlatilag az történt, amit Kramnyik akart. A Lékó Péterrel jövő áprilisban világbajnoki döntőt vívó nagymester bátran sakkozott, és a felvállalt gyengeségekért cserébe sokkal előnyösebb állást és tartós kezdeményezést kapott. Ahogy haladt előre a játék, úgy került egyre jobb és jobb pozícióba Kramnyik. A végjáték felé közeledve már nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a partit csakis az ember nyerheti meg. Sötét, kiváló helyzetének köszönhetően, a játszma befejező szakasza elején gyalogot nyert. A gép még egy kisebb akcióval megpróbált ellenesélyeket teremteni, de ez a kísérlet nagyon hamar kudarcba fulladt. Kramnyik aztán megduplázta előnyét, amivel bebiztosította győzelmét. Az újabb gyalognyerés után már csak néhány pontos lebonyolító lépés történt, amik után a Deep Fritz kezelőjének kezet kellett nyújtania.A világranglista másodikjának játékát figyelve az embernek az az érzése támad, hogy az orosz világbajnok egész egyszerűen nem tud hibázni. Bár még csak a harmadik parti volt ez, gyakorlatilag eldőltnek tekinthető a párosmérkőzés, hiszen a gép mindössze fél pontot tudott szerezni, és hiába van még hátra öt parti, a gép nincs olyan "formában”, hogy esélye legyen a meccs megfordítására. Mint ha nem is minden idők legerősebb sakkprogramja lenne Kramnyik ellenfele. A következő partira – a szerdai szünnap után – csütörtökön kerül sor.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a Veszprém és a Szeged párharca a bajnoki címért, vízben a Fradi a BL négyes döntőjében

Egyéb egyéni
5 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
5 órája

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
6 órája

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
6 órája

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
6 órája

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
7 órája

Nyéki Balázs: Az esélyesség egyben teher

Vízilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik