Az első lépés lehet Athén felé

A. T. P.A. T. P.
Vágólapra másolva!
2002.10.08. 20:52
Címkék
Megszületett Tomka János első diplomáciai sikere az utánpótlás-, és olimpiai válogatott technikai igazgatójaként: az egykori pécsi és újpesti futballista közbenjárásának köszönhetően a debreceni Bajzát Péternek kedden nem kellett megjelennie a (mások számára…) kötelező katonai sorozáson. "Hogy miként lehet jobb belátásra bírni egy őrnagyot? A recept egyszerű: hihetetlenül nagy meggyőzőerő, valamint az előre beígért két, a fiúk által aláírt zászló kell hozzá–adott tanácsot egy széles vigyorral Tomka. – Azért Peti öröme nem lehet teljes, hiszen a San Marino elleni selejtezőt követően jelentkeznie kell majd a Honvédségnél.”Abban biztosak vagyunk, hogy a debreceni támadó az elkövetkezendő két Eb-, és olimpiai selejtezőn (pénteken Vasterasban Svédország, majd kedden Kecskeméten –ahol még a telt ház sem elképzelhetetlen –San Marino ellen) alkalmasságát igyekszik bizonyítani, ám hogy a sorozáson is ez a cél vezérli majd, afelől már kétségeink lehetnek.Ezt az információt egyébként az újságírók azt követően tudták meg a Hotel Héliában rendezett sajtótájékoztatón (a jövőben a MOB támogatásának köszönhetően itt készülhet a csapat), hogy a jelenlévő futballisták körében végzett gyors felmérésen Tomka kiderítette, a svéd válogatott elemzése helyett a szerdai videózáson inkább valami sokkal érdekfeszítőbb filmet tekintenének meg…Erre azonban jelenleg nincsen lehetőség, hiszen mostantól komolyra fordul az amúgy Alpok–Adria-kupa-győztes korosztály válogatottbeli szereplése, s mint ahogy Róth Antal szövetségi edző fogalmazott: "Nincs mese, mostantól kezdve nem elég »pariban« lenni és jól játszani, egy- szerűen győzni kell. Mert ez a versenysorozat ilyen: aki nyer, az állva marad, a vesztesek pedig elbuknak.”Ha már itt tartunk: a lebonyolítással kapcsolatban tudni érdemes, hogy a tíz csoportgyőztes mellett a hat legjobb második is bejut a következő körbe, ahol egyenes kieséses rendszerben folytatják majd a nemzeti együttesek. A legjobb nyolc szerepelhet az Európa-bajnokságon, míg a rendező Görögországon kívül négy másik nemzet képviselheti a kontinenst a 2004-es játékokon. ("Vagyis rajtunk kívül még hárman juthatnak ki” –állították egybehangzóan a labdarúgók…)Hogy a célt teljesíteni tudják, fontos lenne jól szerepelni Svédország tehetségei ellen, hiszen Róth Antal szerint következő ellenfelünk és Lengyelország egy szintet képvisel, márpedig a továbblépés érdekében ellenük is bravúrokra lesz szükség. A 4–0-ra végződött Svédország–Lettország találkozót egyébként megtekintette Tajti József edző, aki sok hasznos információval tudott szolgálni a szövetségi edzőnek. "Tipikus északi stílusú futballt játszik a svéd válogatott, a hazai bajnokságban állandóan szerepet kapó játékosok fizikálisan remekül felkészültek, és a négy-négy-kettes formációt nagyon jól alkalmazzák. Ebből is látszik: nem lesz könnyű dolgunk, és százszázalékos koncentráció szükségeltetik a meglepetés eléréséhez.” –tudatta a jelenlévőkkel Róth Antal.A fiatalokat ismerve, nagyobb öszszegben le merjük fogadni: az akarással nem lesz baj…
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
12 perce

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
17 perce

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
27 perce

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
27 perce

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
40 perce

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
42 perce

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
1 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik