Atlétika: Több mint hatezren indultak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.10.07. 22:13
Címkék
Az idén is október első hétvégéjén került sor a gyaloglóvilágnapra. Országszerte 41 helyszínen várták a gyalogolni, sétálni vágyókat. Az országos koordinációt a Magyar Szabadidősport Szövetség vállalta. A rendezvényt a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, valamint a Wesselényi Miklós-sportközalapítvány támogatta. Kellemes kirándulóidőben tehették meg a résztvevők a szervezők által kijelölt, általában 10 kilométeres távot. A beérkezett adatok alapján a résztvevők összesített létszáma elérte a 6500 főt. A rendezvényeken bárki részt vehetett lakhelytől, kortól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül. Így a kisgyerekektől a nyugdíjasokig minden korosztály képviseltette magát. Sehol sem jelentett gondot, ha a résztvevők korábban nem sportoltak, vagy éppen súlyfelesleggel küzdöttek, mert a rendszeres gyaloglás bármely korban elkezdhető, a szervezetre kifejtett kedvező hatása mindenki számára gyorsan megtapasztalható.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
4 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
4 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
4 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
5 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik