Asztalitenisz: Szlovénia ellen javíthatnak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.10.07. 21:20
Címkék
A rossz rajt után esélyesként lép asztalhoz a magyar férfiválogatott kedden a Postás-Matáv SE asztalitenisz-csarnokában Szlovénia ellen, az Európa-liga keretében. Azért ott, mert Budapesten ennél jobb megoldás nem kínálkozik: a férfiválogatott megszokott edzőtermének, a Jégszínháznak a parkettája ugyanis hónapok óta alkalmatlan a játékra, s nemhogy válogatott mérkőzést, de keretedzést sem tudnak ott tartani, így alig egy évvel a döntő jelentőségű olimpiai selejtező előtt a klubokhoz, albérletbe kényszerülnek a válogatottak…Visszatérve az összecsapáshoz: az Európa-bajnokság csapatversenyének kiemelését meghatározó sorozatban a Volper László, Temes Péter kettős irányította együttes 3:0-s vereséggel kezdett Lengyelországban, így szinte kötelezőnek tűnik a javítás a második csoport ellenféllel szemben. A szakvezetők ugyanannak a triónak szavaztak bizalmat, mint amelyik Lengyelországban játszott, tehát a házigazda zuglóiak két legjobbja, Pázsy Ferenc (a világranglistán 93.) és Lindner Ádám (142.), valamint a fiatal Fazekas Péter (169.) kap játéklehetőséget, míg a szlovénok Bojan Tokic (96.), Gregor Komac (215.), Sasa Ignjatovic (221.), Mitja Horvat (–) összeállításban érkeznek Budapestre. A találkozó előtt jó előjel, hogy a két válogatott legutóbb tavaly decemberben, ugyancsak az Európa-liga keretében Bükön játszott egymás ellen, s akkor a mieink nyertek 3:0-ra. Hasonló eredménnyel ezúttal is kiegyeznénk…
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
4 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
4 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
4 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
5 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik