KISPEST - Egyelőre nem változik a stáb

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.10.06. 20:52
Címkék
Megszokhattuk a futballban, hogy három vereség után az éppen gyenge formában lévő csapat kispadján változások történhetnek. Kispesten ugyan jól mutatkozott be Ioan Patrascu (döntetlen a Sopronnal, győzelem Dunaújvárosban), ám az azt követő három kudarc ismét csak kiesőjelöltté tette a Honvédot. Így aligha meglepő, hogy a kispesti tulajdonosok is tárgyaltak arról, vajon mi legyen a jövőben. Noha már hallatszottak olyan hangok is, miszerint a Ferencvárosnál edzősködött horvát Marijan Vlak kerülne Kispestre, sőt, akár Détári Lajos és Fitos József együttműködése sem kizárt, úgy tűnik, egyelőre minden marad a régiben."Elégedettek vagyunk Ioan Patrascu munkájával, nem ő tehet arról, hogy sorozatban három vereséget szenvedett a csapat. Így a találgatásokat lezárandó csak azt tudom mondani, hogy a keddi edzést mindenképpen ő vezeti” – mondta Kiss Zsolt, a tulajdonosok egyike.Mint vasárnapi számunkban már írtunk róla, a Honvéd felvette a kapcsolatot egykori középpályásával, Bárányos Zsolttal. A legutóbb Belgiumban profiskodó fedezet még nem döntött arról, hogy a Bozsik-stadionban szeretné-e folytatni pályafutását, de úgy tudjuk, hogy erre igen jó esély kínálkozik, és akár már hétfőn aláírhat régi-új egyesületéhez. Mindenképpen nagy nyeremény lenne a kispestiek számára Bárányos megszerzése, hiszen optimális esetben a jelenleg szerződés nélküli labdarúgó akár már Győrben bemutatkozhatna a piros-fekete együttesben.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
2 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
3 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
3 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik