BELGIUM - Megint egy mouscroni ötös

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.10.06. 22:54
Címkék
Elkényeztették a csapatok a szurkolókat a belga bajnokság 8. fordulójában. Egyetlen mérkőzés sem végződött nézőszomorító – értsd: 0–0-s – eredménnyel, miközben akadt olyan ütközet, amelyen tíz találat született. A gólzáporos meccsekből rendre az esélyesebb egyletek kerültek ki győztesen, így a tabella elején nem történt változás.Az FC Bruges például azt a Mouscront intézte el, amely az UEFA-kupa-visszavágót követően ismét beleszaladt egy 1–5-ös pofonba. A cseh Slaviától kapott csapás olyan mélyen megmaradt a mouscroniakban, hogy végigszédelegték a vasárnap délutáni ütközetet, és ellenállás nélkül adták meg magukat. A listavezetőnél Mendoza és Verheyen kétszer, az egyre jobban belelendülő, az ősi rivális Anderlechttől megvett Stoica egyszer volt eredményes, így belefért, hogy Efoulou egy rövid időre csökkentse (háromról kettőre) a két gárda közötti különbséget.A legtöbb gól, tíz, a St. Truiden– Gent meccsen született, amelyen rövid ideig még a vendégek is vezettek, ám a végén ők távoztak üres kézzel.
Legfrissebb hírek

Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

Egyéb egyéni
9 perce

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
39 perce

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
53 perce

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Amarissa bravúrral negyeddöntős a ljubljanai tenisztornán

Tenisz
1 órája

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
1 órája

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
1 órája

Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik