Sportpolitika: Főszerep a szövetségeknek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.10.05. 21:01
Címkék
Ülést tartott a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) az olimpia programján nem szereplő sportágakat tömörítő szekciója. Vattay Richárd alelnök adott tájékoztatást az NSSZ által nyújtott támogatásokról, így a Hummel kedvezményes sportruházati ajánlatáról, a Vodafone-nal, az Enternettel, az Araggal, a Nemzeti Sporttal és a Malévval kötött szerződésekről. Az ülésen Mészáros János általános alelnök és Elbert Gábor főtitkár az NSSZ tartalékkeretének elosztásáról, a még az idén, valamint jövőre várható szövetségi működési támogatásról, valamint a versenyengedély-rendelettel összefüggő NSSZ szolgáltatásokról beszélt. A megjelent szövetségi képviselők örömmel nyugtázták, hogy a nemzeti sportstratégia kidolgozásában valamennyi szövetség elmondhatta véleményét, és az NSSZ vezetői a társadalmi vita során is főszerepet szánnak a szövetségeknek és a megyei szervezetek képviselőinek.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
2 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
3 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
3 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik