Csupán egy éremre vágyott

"Hát erről beszélek –tárta szét a karját kissé tanácstalanul élete utolsó versenyét követően Gécsek Tibor. – Ilyen eredmények mellett abbahagyni!” A kalapácsvetés országos csúcstartója egy hete kellemetlen hidegben és szakadó esőben 80 méter fölé repítette a kalapácsot. Harmincnyolc évesen. Csoda-e, hogy nem tudja nyugodtan letenni a dobókesztyűt? Pedig korábban még nagyon határozott volt.
– A realitásokat figyelembe kell vennem –mondta az utolsó verseny után. – Két év múlva negyvenéves leszek, ideje befejeznem a sportpályafutásomat. Jönnek más kihívások, és a családommal is több időt szeretnék tölteni. Természetesen huszonkét évnyi sportolás után nem öröm a búcsú, különösen azért, mert nagyon sok szépet kaptam a sporttól.
– Ráadásul az idén 82.45 métert dobott, vagyis változatlanul a világ legjobbjai közé tartozik.
–Ez az, ami engem sem hagy nyugodni. Nyáron a MAL-kupán fantasztikus formában voltam, de a bajnokságon is 81 méter fölött dobtam. Az
Európa-bajnokságon a hatodik lettem, a Grand Prix-döntőben a negyedik helyen végeztem, az idei világranglistán az ötödik vagyok. Ám az is igaz, hogy már csak visszafejlődhetek, és nem szabad minden energiámat a pályán elégetnem. Amit itt tanultam, a kitartást, a küzdeni tudást és az alázatot, az élet más területein is jó lenne kamatoztatni.
– Mi az, amire a legszívesebben emlékszik vissza?
– Egyértelműen a budapesti Európa-bajnokság. Az felülmúlhatatlan élmény. Rengetegen voltak kíváncsiak ránk, a közönség fantasztikus hangulatot teremtett a Népstadionban. Ha olimpiát rendeztünk volna, akkor sem érezhettem volna jobban magam. Ha tíz év múlva nálunk lesznek a játékok, irigyelni fogom a magyar sportolókat. Hazai közönség előtt versenyezni ugyanis különleges élmény, nem véletlen, hogy az idei legjobb eredményemet is a szombathelyi gálán dobtam.

Döntő 13 világversenyen

–Melyek voltak pályafutása főbb állomásai?
– Az első sikerem az volt, amikor tizenkilenc évesen hatodik lettem a junior Európa-bajnokságon. Felnőttvilágversenyen 1987-ben indultam először, amikor országos csúcsot kellett dobnom ahhoz, hogy a római világbajnokságon részt vehessek. Az olasz városban a hetedik lettem, pályafutásom meghatározó éve azonban a következő volt. A szöuli olimpián a hatodik helyen végeztem, abban az évben győztem a Grand Prix pontversenyében, de ami a legfontosabb, a magyarok közül elsőként nyolcvan méter fölé kerültem. Ekkor huszonnégy éves voltam.
–Egy évvel később a spliti Európa-bajnokságon már ezüstérmet nyert.
– Akkor úgy gondoltam, ha életemben egyszer világversenyen érmet nyerek, mindent elértem, amire képes vagyok. Az én alkatommal ugyanis sokra nem számíthattam.
– Ennek ellenére Split még csak a kezdetet jelentette.
– Egy évvel később a tokiói világbajnokságon, majd 1992-ben a barcelonai olimpián negyedik lettem, és abban az időben óriási szerencsével a Világkupát is megnyertem.
–Hogyhogy szerencsével?
– Esélytelenül érkeztem a viadalra, és ott is 76-77 méter körül dobáltam. Ám az egyik kísérletem – máig sem tudom miként – 80.44 méter lett. Tipikus kicsúszott dobás volt.
–Ezután újabb érmek következtek, 1993-ban és 1995-ben vébébronzérem, majd 1998-ban az Európa-bajnoki cím.
– Két év kényszerű kihagyás után nem is akárhogyan! Több mint egy métert javítottam az egyéni csúcsomon, 82.87 méterrel lettem első, pedig korábban úgy hittem, hogy sohasem fogom elérni a 82 méteres határt.

Hihetetlen magyar csúcs

–Ennek ellenére még abban az évben továbblépett, 83.68 métert dobott, ami ma is országos csúcs.
– És az is milyen előzmények után született meg! Idény vége volt, nem fűlött a fogam a versenyzéshez, ám korábban elígérkeztem Zalaegerszegre. A verseny napján, délelőtt Szombathelyen a Samsung-futóversenyt szerveztem. Délben indultunk Egerszegre, a kocsiban egy jót aludtam, s mikor felébredtem, kétségbe voltam esve, hogy dobnom kell. Máig megmagyarázhatatlan, hogy mitől voltam akkor olyan jó, de szinte magától ment a dobás.
– Az 1999-es világbajnokság negyedik helyezése csalódást jelentett.
– Sevillában esélyesként indultam, egész évben jól versenyeztem, ott azonban nem találtam magam. Egy évvel később szintén ragyogó idény után az olimpián újra elmaradtam a várakozástól. Ennek azonban a nem megfelelő talpú cipő volt az oka.
– Hogyhogy?
– Aznap gyönyörű idő volt, fel sem vetődött bennem, hogy eshet az eső. Nem vittem magammal a pályára olyan cipőt, amilyent csúszós körben kell használni. Még bemelegítéskor sem volt gond, ragyogóan sütött a nap, ám mire bevezettek minket a stadionba, esett. Én pedig csúszkáltam. Azóta persze nem követtem el ezt a hibát.
– Úgy tervezte, hogy az olimpia után visszavonul. Ilyen előzmények után azonban nem lehetett búcsúzni.
– Nehezen tettem túl magam a történteken. Azt hittem, nem is leszek képes többet versenyezni, de éreztem, hogy tartozom a szurkolóimnak azzal, hogy ne ilyen kudarc után vonuljak vissza. Persze ha egész idényben rossz lettem volna, nem erőltetem tovább a versenyzést, ám én csak az olimpiát rontottam el. Az eredményeimre tavaly sem lehetett panasz, az edmontoni világbajnokságon mégis csupán a nyolcadik lettem. Megint ráhúztam egy évet, de most már tényleg elég.
– Utólag biztosan örül, hogy még az idén is versenyzett, hiszen nagyszerű eredményeket produkált.
– Ez igaz, és tavaly ősszel nem is kellett sokáig győzködni arról, hogy folytassam. Az idén azonban életemben először már éreztem a koromat. Nyűgös voltam a sok utazástól, attól, hogy keveset látom a családomat. Ebben biztos az is közrejátszott, hogy megszületett a kislányom, de az is igaz, hogy a huszonnégy versenyemből csak öt volt Magyarországon. Szóval eljött a búcsú ideje.

Nem vész el a tudása

– A tudását továbbadja?
– Mindenképpen. A klubban mindig segítettük egymást, mindenki egy másik kalapácsvetőn "nőtt fel”. Ha megkérdeztek a gyerekek, bármikor szívesen válaszoltam, és ez így lesz ezután is. Ebben az évben Veszprémben is sokszor megfordultam, megtiszteltetésnek vettem, hogy a dobóiskola munkája során kikérték a véleményemet. Magyarországon nagy hagyományai vannak a kalapácsvetésnek, úgy vélem, kötelességem segíteni abban, hogy a jövőben is kitűnő kalapácsvetőink legyenek.
– Atlétát nevel a gyerekéből?
–A kislányom még csak egyéves, s hogy akar-e majd versenyezni, azt rábízom. Azt azonban mindenképpen szeretném, ha atletizálna, hiszen ez minden sportág alapja. Én sem szeretnék elszakadni az atlétikától, s ha versenyzőként nem is, de nézőként ott leszek a jövő évi párizsi világbajnokságon.