Több mint kétmilliós kiesés

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2002.10.01. 21:53
Címkék
Sokszor szóba került már az evezősválogatott dunavarsányi ételmérgezése, hiszen a versenyzők többsége éppen emiatt nem tudott részt venni a sportág idei legrangosabb eseményén, a sevillai világbajnokságon. Azt is megírtuk már, hogy a szövetségnek és a kluboknak mekkora anyagi vesztesége származott a meg nem térített repülő- és vonatjegyek (a MadridSevilla és SevillaMadrid útvonalról van szó), illetve szállásköltségek miatt. Arról azonban nem szóltunk, maguknak az evezősöknek  akik hajó helyett kórházi ágyba kerültek  milyen kiesést jelentett a kényszerű itthon maradás.
Húzós ügy. Varga Tamás nemcsak a vb-éremtôl, pénztôl is elesett a madártej miatt
Húzós ügy. Varga Tamás nemcsak a vb-éremtôl, pénztôl is elesett a madártej miatt
Húzós ügy. Varga Tamás nemcsak a vb-éremtôl, pénztôl is elesett a madártej miatt
Húzós ügy. Varga Tamás nemcsak a vb-éremtôl, pénztôl is elesett a madártej miatt
Húzós ügy. Varga Tamás nemcsak a vb-éremtôl, pénztôl is elesett a madártej miatt
Húzós ügy. Varga Tamás nemcsak a vb-éremtôl, pénztôl is elesett a madártej miatt
A könnyűsúlyú egypárevezős Varga Tamás kétségtelenül éremeséllyel indulhatott volna Sevillában, amit egyrészt a tavalyi vb-5. helye, másrészt a Világkupa-sorozat során mutatott remek formája is igazolni látszott. Nem véletlen, hogy a fiatal sportembert több egyéni támogató is segíteni akarta a jövőben, s ezt a szándékot előszerződéssel és szóbeli megállapodással erősítette meg. Mindezek persze akkor léptek volna életbe, ha Varga dobogóra áll a világbajnokságon, ami a szalmonellafertőzött madártej miatt sajnos elmaradt.
"Közel két-, két és fél millió forinttól estem el a megbetegedés miatt. Legalábbis ez az az összeg, amire reálisan számíthattam az egyéni támogatókkal kötött előszerződések és a szóbeli ígéretek alapján. Ehhez még jöttek volna az alapítványi pénzek, mint például a Gerevich Alapítványé, amely nyilván magasabb összeget állapít meg egy világbajnoki érmesnek, valamint a helyi önkormányzatnál megpályázható összeg. Mondom, ezek azok, amelyek kiszámíthatóak. Azt ugyanis, hogy mondjuk egy bronzérem esetén még hányan gondolták volna, hogy mellém állnak, nem lehet megjósolni. És akkor még nem beszéltem arról, hogy a Műszaki egyetemen is jól jött volna, ha fel tudok mutatni valami eredményt, hiszen épp az edzések és versenyek miatt szoktam vizsgaidőpont-módosítást kérni, vagy például pont a vébéfelkészülés miatt kezdtem el korábban, már tavasszal a nyári gyakorlatot. Ha most dicsekedhetnék az érmemmel, akkor mindenki elégedetten bólintana, így viszont maximum sajnálkoznak, amiért elutazni sem tudtam” – összegzett Varga Tamás, aki természetesen abban bízik, jövőre, az immár kvalifikáló vb-n sokkal, de sokkal szerencsésebb lesz.
Legfrissebb hírek

Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

Kosárlabda
4 perce

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
21 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
34 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
47 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
1 órája

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik