Kaiserslautern: Klose lehet az utolsó mentsvár

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.10.01. 22:09
Címkék
A csőd közelébe sodródott a Kaiserslautern. A Bundesliga egyik alapítóját a hírek szerint már csak bankihetelek menthetik meg, illetve az, ha sikerülne eladnia Miroslav Klose átigazolási jogait. A "vörös ördögöknél az idény végéig összesen 9.4 millió eurós veszteséget terveznek, éppen ezért már most drasztikus spórolásba fognak. "A klubnak sürgősen ötmillió eurós tőkeinjekcióra van szüksége  erősítette meg a híreszteléseket René C. Jäggi, a közelmúltban kinevezett klubelnök.
Óriási segítség lehet az egyesület számára, hogy egy nem megnevezett cég Klose transzferjogaiért cserébe azonnal hajlandó lenne letenni ezt az összeget az asztalra. A világbajnokságon öt fejes gólig jutó támadót 2005 nyaráig köti szerződés a pfalzi együtteshez, ám a megállapodásban szerepel egy olyan klauzula, amelynek értelmében 2004. június 30-át követően ötmillió euró ellenében elhagyhatja a gárdát.A pénzzel azonban nem oldódnának meg a Kaiserslautern hosszú távú gondjai, ez csak amolyan tűzoltás lenne. A november elején hivatalba lépő új elnökségnek mindenképpen ki kell dolgoznia egy középtávú szanálási tervet, ráadásul meg kell nyernie Rheinland-Pfalz tartomány támogatását is. "Négy héten belül eldől a sorsunk. Vagy összeomlunk, vagy megmenekülünk” – hangzott Jäggi kommentárja. A mostani válság egyik legfőbb oka, hogy a 2006-os világbajnokság miatt a klub vállalta a Fritz Walter-stadion átépítését. A költségvetéshez 18 millió euróval járult hozzá, azonban sokkal tovább nyújtózkodott, mint a takarója… Ráadásul a bankokkal sem sikerült dűlőre jutnia a hitelkonstrukciók terén, így a saját állóeszköz-állományából kénytelen volt feláldozni 4.8 millió eurót csak azért, hogy megőrizze fizetőképességét.Természetesen az olyan válságintézkedések, mint a keret létszámának csökkentése vagy a fizetések redukálása, már megkezdődtek, csak az a kérdés, hogy ezek mennyire lesznek hatékonyak…
Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
28 perce

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
42 perce

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
49 perce

Tóth Amarissa bravúrral negyeddöntős a ljubljanai tenisztornán

Tenisz
56 perce

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
1 órája

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
1 órája

Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
1 órája

A rekordmeleg miatt módosult a hétvégi versenyek kezdési időpontja az atlétikai vb-n

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik