A liverpooli főnixmadár

Michael Owen idegenben – a Manchester City pályáján – szerzett mesterhármasa volt az egyik legfigyelemreméltóbb eseménye az elmúlt hétvégének, ezt feltehetően senki sem vitatja. Szokásos indoklásunkban azonban kötelességünk megemlíteni, hogy nem kizárólag ő tűnt ki ilyen produkcióval Európa labdarúgó-mezőnyéből. Francesco Totti (Roma) és Henrik Larsson (Celtic) ugyancsak háromszor vette be az ellen kapuját, és csak eggyel maradt el tőlük a Werder Bremen brazil légiósa, Aílton. Ám a semleges futballszerető – ha szabad ilyen érzelgősnek lennünk – bizonyára Owen triplájának örült a legjobban.A kis liverpooli zseni teljesítményét valóságos feltámadásként ünneplik az Anfield Roadon, és megvan rá az okuk. A számára legfeljebb közepesen sikerült világbajnokság után – a válogatott nyolc közé jutása nem rossz eredmény, de saját két gólja kevésnek tűnik –, nemigen talált magára. Hosszú hetekig nem edzhetett egy sérülés miatt, aztán sokáig csak keresgélte a ritmust. A minap például sorsdöntő szituációban tizenegyest hibázott egy bajnokin, de egyébként sem jöttek a gólok. Keveset kellett várni a kritikára, a lesajnálásra, némelyek egyenesen arról kezdtek beszélni, hogy 23 éves korára kiégett, sőt felröppent a hír, hogy Gérard Houllier bizalma is megingott benne. A mester azonban bőszülten cáfolta a pletykákat, s minden adandó alkalommal világossá tette, hogy ha a kispadra ülteti kedvencét, azt azért teszi, hogy végleg kiheverhesse sérülését – ami meg az eladását illeti, arról beszélni sem hajlandó.Képzelhetjük Houllier örömét, amikor vasárnap ugyanazt az Owent látta viszont, aki a korábbi szezonok során elkápráztatta őt magát és Európát. Aki hosszú kihagyás után visszatérve oroszlánrészt vállalt a "vörösök” emlékezetes, öttrófeás meneteléséből, s ennek elismeréseképpen 2001-ben megkapta a France Football Aranylabdáját. "Másfél esztendővel ezelőtt sokan lemondtak róla, majd év végén a földrész legjobb játékosának választották. Az utóbbi időben nem ő volt a legvidámabb az edzéseken, de összességében nem láttam annak jeleit, hogy megviselné a jelenlegi szituáció” – méltatta a csatár mentális tartását a francia szakember. Mellesleg, ha már itt tartunk, nem csak ő figyelt fel erre: 1998-ban, tehát mindössze 19 éves korában a tekintélyes BBC "az év sportszemélyiségének” választotta Owent. Ezt a díjat nem adják mindenféle nyűgös botránysztárnak…Bár töméntelen, e helyütt nem részletezendő korosztályos siker volt a háta mögött (gólszerzési idénycsúcsok, miegymás), hazája közvéleménye akkor figyelt fel rá, amikor 1996-ban megnyerte a 'Poollal az ifik FA-kupáját. A szakírók a legnagyobb angol tehetségnek kiáltották ki, különösebb kockázat nélkül, s 1997-ben elégedetten nyugtázhatták, hogy a Wimbledon elleni debütálása alkalmával rögtön gólt szerzett. Kevesen csodálkoztak hát azon, hogy 1998 februárjában ő lett az évszázad legfiatalabb angol válogatott futballistája. Ha addig nem tette volna, a nyári világbajnokság során az egész világ megtanulta a nevét, hiszen az argentinoknak lőtt csodálatos gólja az egész torna egyik legszebb momentuma volt.
Hasonlóan emlékezetes dolgot művelt tavaly ősszel, a németek elleni vb-selejtezőn, háromszor köszönt be ugyanis az ősi ellenfélnek, s ezzel mindjárt Sir Geoff Hurst nyomdokaiba lépett (aki az 1966-os vb-döntőn cselekedett így, igaz, a legenda százhúsz perc alatt érte el a triplát). A következő mérföldkőnek azt tekinthetjük, hogy a "háromoroszlános” tizenegy néhány idei összecsapásán – Gary Neville és David Beckham együttes távollétében – ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot, dacára poétikusan ifjú korának.
Mostani teljesítményével kimondva-kimondatlanul azt is bizonyította, hogy nem volt méltatlan e pozícióra.