Atlétika: Bizalmi szavazást kér az elnökség

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2002.09.25. 23:10
Címkék
A korábbi elnök, Héder Barna lemondása óta először ülésezett a Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége. Az összejövetel fő témája a szövetség november 10-ei rendkívüli közgyűlése volt, amelyen a küldötteknek új elnököt és a megüresedett helyekre új elnökségi tagokat kell választaniuk. Az elmúlt egy év alatt ketten mondtak le az elnökségi tagságukról, ám lehet, hogy a jelenlévőknek ennél is több helyet kell majd betölteniük.Szerda délután ugyanis a testület tagjai egyhangúlag úgy döntöttek, hogy a novemberi közgyűlésen titkos, az elnökség személyi összetételére vonatkozó név szerinti bizalmi szavazást javasolnak. Azoknak a tagoknak a helyét, akik a jelen lévő képviselők többségének a bizalmát nem élvezik, a helyszínen, választással töltik be."Azért határoztunk e megoldás mellett – nyilatkozta Zsivótzky Gyula, a MASZ megbízott elnöke –, mert így novemberig zavartalanul folyhat a munka, az viszont nem fordulhat elő, hogy az elnökség közgyűlésen való lemondatása miatt újabb közgyűlést kell összehívni. Az az érdekünk, hogy olyan vezető testület álljon a szövetség élén, amelyik élvezi a tagság bizalmát, s mindannyian azon dolgozunk, hogy a közgyűlésig megfelelő elnökjelöltet találjunk.”
Legfrissebb hírek

Szécsi Márk: Most nyugodtabban játszhatunk

Labdarúgó NB I
3 perce

Arda Güler alapember lehet Xabi Alonso Real Madridjában

Spanyol labdarúgás
16 perce

Donnarumma egyezségre jutott; új kiszemelt a Liverpoolnál – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
48 perce

Kovács Zoltán: Építkezési fázisban vagyunk

Labdarúgó NB I
1 órája

„A spanyol játékvezető fejszéje lesújtott Magyarországon” – bolgár lapszemle

Bajnokok Ligája
1 órája

„Ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak” – Robbie Keane a Groupama Aréna hangulatáról

Bajnokok Ligája
2 órája

Papp Kristóf: Revansot akarunk venni!

Európa-konferencialiga
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik