Végre vakációzni mennének

Boldogok és fáradtak. Az előbbit nem kell magyarázni, hiszen Haller Ákos és Pető Tibor szombaton a sevillai evezős-világbajnokságon megvédte címét. Talán az utóbbit sem, elvégre a két versenyző csaknem egy év után mehet újra szabadságra. Igaz, még egyikük sem tudja pontosan, hogy hová. – Mindenképpen valami meleg helyre vágyom, de azért nemcsak tengerparti "punnyadásra” gondolok, legyen azért valami néznivaló is. Most elsőre Törökország ugrott be, mert ott el tudok képzelni egy ilyen komplex nyaralást, de az az igazság, hogy különösebben még nem volt időm tervezgetni. Sokat persze nem érdemes, és nem is fogok vacakolni, kinézünk valamit a barátnőmmel, összepakolunk és utazunk – mondja Haller Ákos.
– A társa is önökkel tart a párjával?
– Nem, nem szoktunk közösen nyaralni. Tavaly például mi Krétára mentünk, Tibiék meg a horvát tengerparton kötöttek ki. A napfény és a vízpart volt az egyedüli közös pont.
– Egyelőre azonban még itthon van feladatuk…
– Igen, pár napig még biztosan tart majd az ünneplés.
– A helyszínen volt alkalmuk bulizni egy jót?
– Ilyesmire természetesen mindig szakítunk időt. Már az első döntős nap estéjén is volt egy kisebb összejövetel, hiszen a mezőny fele végzett akkorra. Egy ír kocsmában gyűltünk össze, és azt hiszem, fellendítettük egy kicsit a hely forgalmát… Az igazi bankettre azonban vasárnap került sor, amiből szintén kivettük a részünket. Most pedig itthon folytatódik a sor, a budapesti kitérő után Tibinek Vácott vannak kötelezettségei, nekem meg előbb-utóbb Szegedre, a klubomhoz kell majd mennem.
– Azt tudja már, hogy az orvosi diplomáját mikor veheti át?
– Még nem, de gondolom, majd azokkal együtt, akik valamilyen oknál fogva lecsúsztak a szeptemberi időpontról. Ez persze már csak egy kisebb csoport lesz, így olyan nagy felhajtás, mint amilyen a Budapest Kongresszusi Központban volt, nem várható. De azt hiszem, bőven kárpótolt az aranyérem miatti rivaldafény…
– Kicsit sem sajnálja, hogy nem parádézhat talárban?
– Higgye el, nem bántam meg, hogy kimentem a vébére. Persze az ember hajlamos úgy képzelni, hogy akkor teljes az orvosi egyetem elvégzése, ha a végén a többiekkel együtt kapja meg a jól megérdemelt diplomát, és veheti fel a doktori címet, de a spanyol szervezők nem igazán hajlottak rá, hogy miattam eltolják az evezősversenyt.
– Jól megérdemeltet mondott?
– A négyes osztályzat talán belefér a kategóriába…

– Tavaly számos sztorival tértek haza a versenyről. Az idén milyen csínyeket követtek el, vagy követtek el mások önökkel?
– Az egyiptomiakkal ugyan megint egy szállodakomplexumban laktunk, de szerencsére jó távol egymástól, így a hajnali imádkozásaik ezúttal nem zavartak bennünket. Hogy mi milyen csínyt követtünk el? Á, most csak egymást zrikáltuk, a belső ügyeket meg nem szívesen beszélném ki…
– A döntőjük rendkívül izgalmas volt – legalábbis kívülről. Belülről hogyan élték meg?
– Na végre, én is szóhoz jutok. Nem hagynak kérem érvényesülni! Ha ez így folytatódik, jövőre szétülök… – veszi át a szót viccelődve a páros fiatalja, Pető Tibor.
– Szóval, kormányosként kire kellett figyelnie?
– Elsősorban a csehekre, az olaszokra és az ausztrálokra. Az előbbiekre, ugye, azért, mert a Világkupa-sorozatban egyedüliként tudtak legyőzni bennünket. Igaz, csak egyszer, Münchenben. A másik két egység meg nagyon jól húzott az elő- és középdöntőben. De hogy az előző kérdésére is válaszoljak, belülről is izgalmas volt a finálé, habár az utolsó ötszáz méteren már éreztük, hogy sikerül a címvédés.
– Az olaszoktól annak ellenére tartottak, hogy a külföldi szakemberek nem tippelték őket dobogóra?
– Azért Abbagnale olimpiai és világbajnokként elég sokszor bebizonyította már, hogy nem szabad félvállról venni. Most is nagy hajrát vágott ki a párjával, de szerencsére tartani tudtuk őket. Egyébként azt, hogy tartottunk volna tőlük, nem mondanám, inkább úgy fogalmaznék, hogy odafigyeltünk rájuk.
– És a csehek? Tőlük nem vártak többet?
– Egy világbajnoki ötödik hely nem olyan rossz eredmény. Öszszességében mégis kicsit csalódást okozott a produkciójuk, de még nagyon fiatal csapatról van szó, ráadásul teljesen más egy Világkupán, vagy a világbajnokságon evezni.
– Önök sem éppen öregek.
– Mindkettőnknek decemberben lesz a szülinapja, nekem a huszonkettedik, Ákosnak meg a huszonhatodik. Az athéni olimpia mindenképpen belefér még…
– Visszatérve a vb-re. A víz fölött átívelő hidakon állók drukkolását érzékelték?
– Igen, nagyon jó volt hallani, valahogy különleges hangulatban teltek azok a szakaszok.
– Az edzőjük, Dani Zsolt hol állt?
– Az edzőket kisbusz vitte végig a pálya mellett.
– Mennyire hajtották ki magukat a végén? Nem látszottak olyan fáradtnak, mint a tavalyi győzelem után.
– Pedig rendesen elfáradtunk. Igaz, az eredményhirdetésre ezúttal tényleg jobban összekaptuk magunkat. Viszont a tribün előtt megint nem sikerült tiszteletkört mennünk a borulás miatt. Na, majd jövőre az is összejön…
– Az idén nincs már semmilyen meghívásuk? A szlovén Iztok Cop ezúttal nem tervez versenyt a legjobbaknak?
– Nem, most nem szólt, hogy lenne ilyen versenye. Viszont Svájcba mehetnénk. Ám azt hiszem, örülünk, ha végre pihenhetünk. Ez a szezon különösen hosszúra nyúlt.