Csatárínség a kékeknél

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.09.24. 20:22
Címkék
Veszélyes tályog keletkezett Juhász Roland mandulája mellett, az MTK Hungária középcsatárát így haladéktalanul meg kellett operálni. A kék-fehérek 19 esztendős saját nevelésű támadója már túl van a váratlan műtéten, és tíz napon belül újra elkezdheti az edzéseket. Az orvosok gyors gyógyulást ígérnek, hiszen szerintük Juhászra mindössze két meccsnyi pihenő vár: a Békéscsaba és a Sopron ellen bajnokit nézi majd a lelátóról a 193 centis futballista. Előreláthatólag az október 19-ei, Dunaferr elleni rangadón akár már végig is játszhatja a 90 percet.

Juhász Rolandra rövid pihenô vár (Fotó: Németh Ferenc)

Ám nem Juhász Roland az egyetlen balszerencsés MTK-játékos. Alin Dragan ugyanis a Kispest elleni bajnokin kapott egy csúnya rúgást a combjára. Az Aradról érkezett román csatár a combhajlítóizmát fájlalja, és egyelőre erősen kérdéses, hogy vállalni tudja-e a játékot szombaton a Békéscsaba ellen. Az újonc elleni találkozóval kapcsolatos információ még, hogy megváltozott a mérkőzés időpontja; az éllovas a korábbi tervekkel ellentétben nem 19, hanem 18 órától fogadja a Hidegkuti Nándor-stadionban a sereghajtót.
A kérdés már csak az: ki szerepel majd az egyetlen egészséges támadó, Ferenczi István mellett a csatársorban?
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
11 perce

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
16 perce

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
19 perce

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
53 perce

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
54 perce

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik