Baló visszavonul

I. V.I. V.
Vágólapra másolva!
2002.09.24. 21:52
Címkék
Gyorskorcsolyázó bajnokaink – Baló Zsolt és Egyed Krisztina – februárban Salt Lake Cityben, negyedik téli olimpiájukon rekordsorozattal szerepeltek. Merényi József, a gyorskorcsolya-szakbizottság vezetője, Baló edzője most arról adott hírt, hogy a sikerek ellenére tanítványa a jövőben nem kíván versenyezni. Az MTK 31 éves, 1995-ben Erdélyből áttelepült bajnoka azzal indokolja visszavonulását, hogy a sportban már elérte azt, amire képes. Négy téli olimpián vett részt, kétszer (1992 és 1994) román, kétszer (1998 és 2002) magyar színekben, 1995-től sorozatban nyerte a magyar bajnokságokat, rövid távon alaposan megjavította a magyar rekordokat, vagyis – véli – ennél jobban már nem tud korcsolyázni.Legjobb hazai gyorskorcsolyázónőnknek, Egyed Krisztinának viszont a téli olimpián elért csúcssorozata lökést adott sportpályafutása folytatásához. A 26 éves bajnoknő végigdolgozta a nyarat, teljes intenzitással készül a téli versenyekre. Közelebbi célja a 2003. évi januári Európa-bajnokság, távolabbi pedig az, hogy három és fél év múlva ott lehessen a téli ötkarikás játékokon – immár ötödik alkalommal.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik