Van Gaalnak nem kellett Ronaldo?

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2002.09.19. 23:26
Címkék
Noha úgy látszott, hogy esetleg már az Osasuna elleni, hét végi bajnokin pályára léphet, Ronaldónak és a játékára áhítozó Real Madrid-szurkolóknak még várniuk kell. A brazil fenomén bemutatkozására valószínűleg csak a Genk elleni, jövő szerdai BL-találkozón kerülhet sor.
"Ronaldo nagyon türelmetlen, és sokkal jobban kipihente magát, mint bárki is gondolhatta volna, de óvatosnak kellett lennie” – magyarázta Javier Minano, a Real gyógytornásza, aki manapság főállásban babusgatja a vb-gólkirály enyhén meghúzódott combját.Ugyancsak a csatárhoz kapcsolódó hír, hogy menedzsere, Josep Oriola elárulta, védence eredetileg a Barcelonához akart visszatérni Spanyolországba. "A Barca vezetősége kész volt leigazolni Ronaldót, sőt, Joan Gaspart elnökkel személyes találkozóra is sor került, de az edző, Louis van Gaal megakadályozta az ügyletet” – hangzott a döbbenetes kijelentés.S ha már a meglepő nyilatkozatoknál tartunk: Roberto Carlos, aki nemrég az angol labdarúgáshoz való vonzódásáról mesélt, most újabb változattal állt elő. "Szívesen visszatérnék egyszer az Interhez, de ehhez persze először meg kell nyernie a scudettót” – mondta a kék-feketéknél korábban egy idényt eltöltött balhátvéd.Még mindig a "királyiaknál” maradva, Jorge Valdano elismerte, hogy talán illene több respekttel kezelniük egyik legjobb játékosukat, Fernando Morientest. Mint közismert, a válogatott támadó a nyári fejlemények – elsősorban Ronaldo szerződtetése – hatására erősen háttérbe szorult a csapatnál, fel is vetődött az eladása a Tottenhamnek. De nem kapott lehetőséget kedden, a Roma ellen sem, Vicente del Bosque a végül kétszer eredményes Gutit favorizálta vele szemben. A Real sportigazgatója most úgy vélekedett, "több megértést kell tanúsítanunk Morientes iránt, hiszen szükségünk van rá”.
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
28 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
55 perce

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
1 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
1 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik