Először trónon az olaszok

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2002.09.15. 21:23
Címkék
A döntő egyfajta lélektani csapdaként leselkedett az Egyesült Államok és Olaszország válogatottjára. Nézzük az amerikaiak szempontját. Ugye, még sohasem nyertek világbajnokságot, és egyedüli veretlenként ott kavargott a fejekben a könyörgés: csak ne a fináléban szakadjon meg a tíz diadalból kirakott sorozat. Ha már súlyozni akarunk, kevesebbet veszthettek az azzurik. Ôk már a négy közé jutással történelmet írtak, és bizonyosak lehetünk benne, hogy egy bronzzal is kiegyeztek volna. Igen ám, de ha már megadatott nekik a finálé, mégsem nyugtatgathatták magukat azzal, hogy ha úgy alakul, akkor az ezüst is szépen csillog.
Togut valósággal szétütötte az amerikaiakat, és 32 pontnál állt meg a fináléban
Togut valósággal szétütötte az amerikaiakat, és 32 pontnál állt meg a fináléban
Togut valósággal szétütötte az amerikaiakat, és 32 pontnál állt meg a fináléban
Togut valósággal szétütötte az amerikaiakat, és 32 pontnál állt meg a fináléban
Togut valósággal szétütötte az amerikaiakat, és 32 pontnál állt meg a fináléban
Togut valósággal szétütötte az amerikaiakat, és 32 pontnál állt meg a fináléban
Nos, a valamivel súlyosabb teherrel pályára lépő amerikaiak helyzetét tovább súlyosbította Prikeba Phipps hiánya. A rendre a kezdő hatosban helyet kapó ütő szeme egy gyorsan röppenő labdával találkozott a szombati edzésen, így rá nem számíthatott Josida mester – aki a csapatkapitány Cross-Battle-lel helyettesítette a válogatottba tíz év szünet után visszatérő Phippst.
A változtatás cseppet sem látszott meg az amerikaiak játékán, ami főként a védekezésüknek köszönhető. A liberó Stacy Sykora teljesítményéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni: polipként kapott bele a labdákba, és gyorsabb volt, mint a zsákmányára lecsapó barrakuda. Az olaszok ugyan felzárkóztak 7:12-ről 11:13-ra, ám a forgatókönyvön nem tudtak változtatni. Sykora mezőnyben összeszedte a Mikasát, a kontrákat pedig Haneef kegyetlenül bevágta. Simán gyűjtötték be tehát Scotték az első játszmát, és a második elején is úgy tűnt, hogy a taljánok félnek az előttük emelkedő sáncoktól. Aztán Mello ásza, Togut berepüléses támadása módosított a dolgok folyásán (6:4). A kékek kezdtek félelmetes blokkolásba, és Togut 11:6-ot jelző ütését követően időt kért Josida. Átmeneti javulást követően Fitzgerald és Metcalf jött segíteni csereként, de Piccinini 19:13-ra alakította az állást, és könnyedén révbe értek Marco Bonitta lányai.

Döntő

Olaszország–Egyesült Államok 3:2 (–18, 18, 16, –22, 11)
Berlin, 9070 néző. V: Chereonpong (thaiföldi), Rachard (francia)
OLASZORSZÁG: Leggeri 4, TOGUT 32, Piccinini 14, MELLO 14, LO BIANCO 1, Rinieri 12. Cs: CARDULLO (liberó), Mifkova, Sangiuliano 1, ANZANELLO 1. Szövetségi kapitány: Marco Bonitta
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Tom 14, BOWN 15, HANEEF 21, Cross-Battle 6, Scott 12, Flynn 2. Cs: SYKORA (liberó), Metcalf 1, Fitzgerald, Bachman, Noriega. Szövetségi kapitány: Josida Tosiaki

Az 5. helyért: Kuba–Dél-Korea 3:2 (–21, 19, 11, –22, 10). A legjobb pontszerzők: Ruíz 33, Carillo 21, Sanchez 18, Barros 11, ill. Ku Min Dzsung 24, Csoj Kvang Hi 12, Csang Szo Jun és Dzsung Dae Joung 11-11

Világbajnok: Olaszország (Sara Anzanello, Valentina Borrelli, Paola Cardullo, Manuela Leggeri, Eleonora Lo Bianco, Anna Vania Mello, Darina Mifkova, Paola Paggi, Francesca Piccinini, Simona Rinieri, Rachele Sangiuliano, Elisa Togut, szk.: Marco Bonitta), 2. Egyesült Államok (E. Bachman, H. Bown, T. Cross-Battle, E. Fitzgerald, J. Flynn, T. Haneef, N. Metcalf, S. Noriega, P. Phipps, D. Scott, S. Sykora, L. Tom, szövetségi kapitány: Josida Tosiaki), 3. Oroszország (J. Artamonova, A. Belikova, O. Csukanova, J. Gamova, J. Gogyina, T. Gorskova, T. Gracseva, A. Gurjeva, J. Plotnyikova, N. Szafronova, J. Tyiscsenko, J. Tyurina, szk.: Nyikolaj Karpol), 4. Kína, 5. Kuba, 6. Dél-Korea, 7. Brazília, 8. Bulgária, 9. Hollandia, 10. Görögország, Németország, Puerto Rico, 13. Dominikai Köztársaság, Japán, Lengyelország, Románia, 17. Argentína, Csehország, Kanada, Thaiföld, 21. Ausztrália, Egyiptom, Kenya, Mexikó
A harmadik felvonásban tovább szárnyalt az Eb-ezüstérmes. Togut egyszerűen fenomenálisan szorgoskodott a befejezéseknél, ellenben a túloldalon Cross-Battle közel sem tudott Phipps nyomába lépni. A védekezésben immár elsőrangút nyújtó olaszok 16:8-ra vezettek, a háló másik oldalán pedig összezavarodott játékosok tébláboltak. Bonitta 17:13-nál cserélt, és a nyitóhelyre érkező Anzanello szervái közepette öt pontot szerzett sorozatban csapata. Nem volt kétséges, hogy a taljánok szereznek szettelőnyt. No meg lélektani előnyt, ám azt mégsem tudták kihasználni játékosai. Egy-két ponttal (átmeneti egyenlítések mellett) mindig az amerikaiak vezettek a negyedik játékrészben, aztán Togut újabb megmozdulásával 19:18 volt az olaszoknak. Ám Tom bombájával, valamint egy rontással 23:20-ra elléptek Haneefék, és nemsokára eldőlt: az ötödik játszma dönt az aranyéremről.
A kezeket remegtető villámszettben 7:7-ig mindig az amerikaiak vezettek, de a térfélcserét már olasz előnynél regisztrálhattuk. A feladóval átlóban serénykedő Togut 9:9-nél rázta meg magát, és három "súlyos” löketével 12:9-re elhúztak az azzurik. Érett az olasz arany, és az ebben a játékrészben összesen hét (!) pontot termelő Togut két süvítő bombával zúzta porrá a finálé befejeztéig veretlen Egyesült Államok álmait.
Az ötödik helyért megrendezett találkozót Rádi Gyula vezette, és a címvédő Kuba örülhetett – ha egyáltalán tudott örülni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik