Leedsben is elbukott az MU

El lehet képzelni, miféle méreteket öltött Manchesterben a középpályások fogyása, ha Phil Neville e poszton kezdett a forduló rangadóján. A "vörös ördögök” szedett-vedett összeállítását (Barthez – O'Shea, Ferdinand, Blanc, Silvestre – Ph. Neville, Beckham, Butt, Giggs – Van Nistelrooy, Solskjaer) persze még így is sok helyütt elfogadnák a világon… A leedsi közönség az "áruló” Rio Ferdinandot igyekezett kifütyülni-huhogni, pedig lett volna oka a kedvenceket is némi kritikával illetni. Az MU ugyanis teljesen a hazai kapuhoz préselte ellenfelét, s ha Van Nistelrooy kicsit jobban figyel, vagy a bíró szigorúbb a tizenhatoson belül, netán nincs Woodgate, akkor több góllal is vezethetett volna. A Leeds védője egy alkalommal lélegzetelállító reflexszel, a gólvonalról húzott ki egy csúsztatott fejest, mégsem ő produkálta a félidő leglátványosabb mentését, hanem Harte. Az ír bekk egy hosszú (de nem felső) sarokra csavart Beckham-szabadrúgásról sejtette meg, hogy az egyébként pompásan védő Robinson kapus nem érne rá oda, fogta hát magát, és a kapu elé lépve mellre vette (!) a löketet.
A szünet után Van Nistelrooy azonnal kiprovokált egy óriási védést Robinsontól, ám kisvártatva a túloldalon Silvestre egy pillanatra elfeledkezett Harry Kewellről, ami elég volt az ausztrál támadónak ahhoz, hogy Harte beadását a dermedt Barthez mellett a kapuba bólintsa. Ettől fogva esélyük sem volt a vendégeknek az egyenlítésre, csúnyán sikerült tehát Rio Ferdinand visszatérése az Elland Roadra. "Nagyon csalódott vagyok. Egyértelmű volt, hogy aki az első gólt szerzi, azé a győzelem, és mi lefociztuk a Leedset az első félidőben” – mérgelődött Sir Alex Ferguson.

Enyhén szólva nem megrázó hír, hogy az Arsenal első két találatát bizonyos Henry és Wiltord jegyezte – az már érdekesebb, hogy Arséne Wenger társulata ezzel új csúcsot állított fel, amennyiben egymás után 45 Premiership-találkozón lőtt gólt. (Utoljára 2001 május 15-én, a 2000–01-es szezon utolsó előtti fordulójában volt eredménytelen az észak-londoni gárda, a Newcastle elleni 0–0 során.) A végeredményt amúgy a brazil Edu állította be a vége felé, amikorra a nagyon jól kezdő, kezdetben fölényben futballozó Charlton már teljesen leeresztett.
Milan Baros két góljával tökéletesen helyettesítette a Liverpoolból hiányzó Owent (Gérard Houllier egyelőre pihentette a lábadozó csatárt), mégis majdnem megmentette az egy pontot a Bolton. A Real Madridtól szerződtetett Iván Campo debütálása alkalmából három perccel a vége előtt egyenlített, de Heskeynek maradt még ideje arra, hogy eldöntse a meccset, így a Mersey-partiak a címvédő nyomában maradtak.
Ugyanez elmondható a 'Poollal holtversenyben a harmadik helyen álló Chelsea-ről is, amelynek színeiben az izlandi Gudjohnsen duplázott. Sőt, a veterán Zola szintén – megint – betalált, így a "kékek” a vártnál sokkal könnyebben seperték be a három pontot a Newcastle ellen – otthonukban 1986 óta először. Vagyis bejött Claudio Ranieri hajmeresztőnek tűnő húzása, amellyel a kispadra ültette Hasselbaink nevű gólzsákját. Sir Bobby Robson "szarkái” csak az utolsó előtti pozíciót birtokolják.
Lassan beérni látszik a Fulham! Jean Tiganának az éllovasoknál eggyel kevesebb mérkőzést játszó együttese már az ötödik helyen állomásozik, köszönhetően a Sunderland elleni biztos sikernek. Szintén meglepően jól szerepel a Southampton ellen már harmadszor diadalmaskodó, újonc West Bromwich, a Middlesbrough lendülete ellenben Németh Szilárd újabb gólja ellenére megtört, némileg váratlan módon éppen a liverpooli Goodison Parkban.