Eladó a vergődő csapat

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2002.09.12. 22:29
Címkék
Csábi Józsefnek az állásába került a tápiószecsôi vereség és az ôszinte nyilatkozat
Csábi Józsefnek az állásába került a tápiószecsôi vereség és az ôszinte nyilatkozat
Csábi Józsefnek az állásába került a tápiószecsôi vereség és az ôszinte nyilatkozat
Csábi Józsefnek az állásába került a tápiószecsôi vereség és az ôszinte nyilatkozat
Csábi Józsefnek az állásába került a tápiószecsôi vereség és az ôszinte nyilatkozat
Csábi Józsefnek az állásába került a tápiószecsôi vereség és az ôszinte nyilatkozat
Szegény Vasas-szurkolók, mit kell még megélniük… Nem elég, hogy kedvenc csapatuk szégyenszemre a másodosztályban is szenved, most még itt van az újabb kupakudarc is. Tavaly a Bőcs, most meg a Tápiószecső. Ha ez így folytatódik, lassan nem lesz olyan község vagy falu, ahol ne röhögnének térdüket csapkodva az emberek az egykori hatszoros bajnokon, mondván: "Te, komám, tényleg ez a Vasas…?”
Egyébként tényleg ez a Vasas.
Tápiószecsőn (ahol szerdán minden sarkon rendőr posztolt, és a pályát mintegy ezer ember állta körül) megmutatták, hogyan kell lelkesedni amatőrként, profi módon futballozni, és jobb kondícióval a hosszabbításban győzni. Csoda-e, hogy a sok-sok szenvedés, bosszúság után dühödt Vasas-drukkerek hagyták el a kárörvendő települést. Aztán még szerda este, immár a fővárosban, összeült a sokadik angyalföldi válságstáb. Az újabb csúfos kudarc vége megint csak az lett, hogy kirúgták az edzőt. Ezúttal Csábi József került lapátra, akinek az irányításával néhány apróbb siker (már persze, ha a Vasas esetében a Százhalombatta vagy a Szolnok legyőzése ennek minősül…) és egy-két emlékezetes pofon marad az emberek emlékezetében. A hírek szerint a szakember menesztésében nemcsak a tápiószecsői kínlódás, hanem lapunknak adott nyilatkozata is belejátszott. Csábi csütörtöki számunkban szóvá tette, hogy sem ő, sem a játékosok nem kapják meg járandóságukat…
Mindenesetre csütörtök délelőtt már Szapor Gábor és Haász Sándor dirigálta a történetének legmélyebb válságában lévő angyalföldi csapatot. Szóval megint új élet kezdődött a Fáy utcában, ám a célok a régiek. Úgy bizony, a nóta továbbra is úgy szól, hogy a Vasasnak fel kell jutnia az első osztályba. Erről beszélt Iványi Károly ügyvezető elnök is.
"A szerdai teljesítmény, no meg néhány korábbi produkció egyszerűen méltatlan a Vasashoz – mondta Iványi Károly. – Sokszor úgy tűnik, egyik-másik labdarúgó nem képes tiszta szívvel, teljes erővel küzdeni a Vasasért és a céljainkért. Egyelőre nem akarok neveket mondani, azt szeretném, ha mindenki magába szállna. Ettől függetlenül, optimista ember lévén, továbbra is hiszem, hogy összeáll a csapat, és sikerül kiharcolnunk a feljutást. Aki pedig nem hajlandó ezért mindent megtenni, attól elköszönünk. Tápiószecsőn súlyos pofont kaptunk, a csapat kritikán alul teljesített, éppen ezért Csábi Józseffel nem látjuk biztosítottnak céljaink elérését. Tőle, valamint két segítőjétől, Tepszics Ignác pályaedzőtől, valamint Gróf Attila kapusedzőtől is elköszönünk, mindannyian megkapják a nekik járó pénzt, és új szakembereket alkalmazunk. Haász Sándor lesz a szakmai igazgató, Szapor Gábor pedig a vezetőedző. Ôk döntik majd el, ki vagy kik segítik a munkájukat. Újabb krízist élünk át, és nem győzöm a tulajdonossal, Rácz Gáborral együtt hangsúlyozni, hogy senki sem segíti a munkánkat, senki nem áll a Vasas mellé, még azok sem, akik állítólag szeretik ezt a klubot. Ha valaki mégis érdeklődne a Vasas iránt, állunk elébe, fizessék ki azt a pénzt, amiben megállapodunk, és akkor lehet új tulajdonosa a klubnak. Amíg viszont mi irányítunk, mi diktáljuk a feltételeket.”
Hogy lesz-e új befektetője, tulajdonosa, szponzora a Vasasnak, jelentkezik-e bárki is egy korábbi hatszoros bajnok, ám néhány év alatt teljesen tönkretett klubért, most még nem tudni. Most csak annyi biztos, hogy az angyalföldi csapat hihetetlen lendülettel halad a teljes szétesés felé. Ilyen helyzetben kész csoda, hogy bárki is szívesen leül a kispadra, pedig itt van mindjárt két rutinos szakember, Haász Sándor és Szapor Gábor, akik csütörtöktől úgy dolgoznak majd a Vasas-címeres melegítőben, hogy a kispad mellé oda lesz készítve a guillotine is. Sebaj, Szapor Gábor, a frissiben kinevezett vezetőedző egy nappal a tápiószecsői "tragédia” után optimistán beszélt a csapat jövőjéről: "A csütörtök délelőtti edzésen nem éreztem letargiát a játékosokon, sokkal inkább valamiféle bizonyítási vágyat. Láttam rajtuk, pontosan tudják, milyen helyzetben vannak, és mit vár el tőlük a sok ezer Vasas-szurkoló. Márpedig nekünk győzelmekkel kell kedveskednünk a drukkereknek, méghozzá már szombaton Tatabányán. Nincs idő variálni, nyernünk kell újra és újra, hiszen azért dolgozunk, hogy a Vasas visszakerüljön a legjobbak közé. Jól ismerem Haász Sándort, szakmailag hasonlóak az elképzeléseink, dolgoztunk együtt Győrben is. Mindketten valljuk, hogy a jelenlegi kerettel is elérhetőek céljaink, még ha ez nem is lesz könnyű. Senkit sem érdekel a kilencedik hely.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik