Beszámoltatják a kapitányt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.09.11. 22:12
Címkék
Korábban, ha a szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége hívatta, a mindenkori szakvezető kezdhetett aggódni, mert az ilyen beszámoltatásokból többször többen rosszul jöttek ki. Most azonban Gellei Imre szövetségi kapitánynak és Róth Antalnak, az olimpiai válogatott szövetségi edzőjének nincs oka az aggodalomra, ők ketten nyugodtan készülhetnek az októberben kezdődő Eb-, illetve olimpiai selejtezőkre. Hogy akkor mégis miért kell megjelennie a két szakvezetőnek a testület előtt? Nos, az elnökség tagjai kíváncsiak Gellei Imre és Róth Antal véleményére a felkészülési időszakkal kapcsolatosan, éppen ezért írásban beszámolót kértek, amelyet a csütörtöki elnökségin a két edző szóban kiegészíthet majd. Az előadóknak főként a tavaszi időszakot kell majd elemezniük részletesen, ám a beszámolók a Macedónia elleni mérkőzésekkel kezdődnek. Folytatás a stockholmi meccs után.
Legfrissebb hírek

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
2 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
9 perce

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
9 perce

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lehet

Német labdarúgás
13 perce

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
31 perce

Harminchét ország 170 sportolóját várják Szombathelyen a tornavilágkupára

Torna
34 perce

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
35 perce

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
50 perce
Ezek is érdekelhetik