Egyre erősödő vastaps hallatszott ki a válogatott szálláshelyéről szombat este. A fiúk ettek, ittak, aztán tapsikoltak egy kicsit, ünnepelték a győzelmet, no meg talán a rég elfelejtett és most visszatért önbecsülésüket. Győzelem Izlandon, bizony kevés magyar futballista ismeri ezt az érzést. De ha hiszik, ha nem, a meccs előtt, és legfőképpen a találkozó után már nem a reykjavíki sikerről beszéltek a mieink, hanem a nagy-nagy célról. Volt egy titkos tábla a szálloda tanácstermében, ott, ahol a taktikai értekezlet zajlott, és erre a táblára vastag fekete filccel írták fel: "A végcél Portugália!”
Gellei Imre örömmel jelenti, hogy olyan együttese van, amelyik igazi csapattá érett
Gellei Imre örömmel jelenti, hogy olyan együttese van, amelyik igazi csapattá érett
Gellei Imre szövetségi kapitány mutatta meg mindezt szombat késő este, amikor már pihenni tértek a srácok. Talán ekkor oldódott fel benne is a feszültség… – A találkozó előtt nem győzte hangsúlyozni: akkor lesz boldog, ha a magyar válogatott igazi csapatként küzd és játszik Reykjavíkban. Nos, az a kevés magyar, aki ott volt, éppen azt érezhette a gárdán, hogy mintha valami csapatféle kezdene kialakulni. – Mielőtt bármiféle szakmai elemzésbe kezdenék, szeretném, ha tudna valamit: nem nagy dolog ez, nem is különösebb szenzáció, de fontos, jelzésértékű esemény – kezdte válaszát Gellei Imre. – Szóval, mind Lipcsei Péter, mind Urbán Flórián kedvenc dressze a hatos számú, mindig ebben játszanak, de mint köztudott, a válogatottban is csak egyetlen ilyen mez van, és Lipcsei volt az, aki rögvest felajánlotta Urbánnak, vegye, vigye, ő majd játszik másik trikóban. Nem akarom én ezt valami szimbólumként felfogni, de örömmel jelenthetem, olyan együttesem van, amelyik szombaton igazi csapattá érett. – Érthető a lelkesedése: a magyar válogatott csupán egyszer nyert Izlandon, viszont gyaníthatóan már most legyintgetnek otthon, mondván, barátságos derbi volt ez, jönnek a tétmeccsek, ahol úgyis elvérzünk. – Most nem foglalkozom ezzel, engem játékosaimmal együtt egyetlen dolog érdekel, mégpedig az, hogy Svédországban valami hasonlót produkáljunk. Természetesen valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy Stockholmban irgalmatlanul nehéz dolgunk lesz a svédekkel. Azonban van még egy hónapunk, és ezalatt ott dolgozik majd bennem és a fiúkban az izlandi siker. Ennek a győzelemnek óriási lökést kell adnia. – Vigyázzon, mert mindezt azonnal a fejére olvassák majd, ha – ám kívánom, hogy ne így legyen – jön egy kudarc. – Éltem én már meg kudarcot, de ugyanakkor sikereket is a válogatottnál. Még most is itt cseng a fülemben az olasz kapitány, Giovanni Trapattoni kritikája a világbajnoki selejtezőt követően, amikor gratulált nekünk, és azt mondta: "Mire lenne képes ez a magyar válogatott, ha lennének igazi klasszisai?…” – És nincsenek klasszisaink… – A magunk mércéje szerint vannak. Örömmel mondhatom, hogy gyakorlatilag megvan a legerősebb csapatunk. Tudom, kit hová és mikor tehetek be, kitől mit várhatok el. Erre volt jó az a sok felkészülési meccs, hiszen felfedeztem Gyepes Gábort, Molnár Balázst, avagy éppenséggel újra Lipcsei Pétert. – Tényleg nem akarok kukacoskodni, de miért van ekkora különbség az első és a második félideji teljesítmény között? – Magam is elismerem, hogy a második játékrész klasszisokkal jobban sikerült. Amíg az első félidőben nem tudtunk eredményes támadásokat felépíteni, addig ez szünet után nemegyszer sikerült. De ez is egyfajta erény: a csapat képes megújulni, és jobbat produkálni a második félidőben is. – A svédek értékes pontokat vesztettek a lettek ellen… – …kérem, ne is folytassa. Nekünk nem szabad számolgatnunk, mert még el sem kezdtük a selejtezősorozatot. Egyelőre örüljünk az izlandi győzelemnek, amivel, remélem, a napokban műtött, és általam nagyon tisztelt mesternek, Illovszky Rudi bácsinak is kedveskedtünk. Aztán irány Stockholm! Ott valóban sok minden eldől…