Sikerélmény akad bőven

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.09.07. 21:15
Címkék
Az e.on által támogatott Zalaegerszeg elöljárói egyértelműen elégedettek az együttes teljesítményével. Igaz, a bajnokságban nem mindig alakultak úgy a dolgok, ahogy szerették volna, de az Újpest elleni siker ismét visszaadta az egerszegiek önbizalmát. Az aligha meglepő, hogy a nemzetközi szerepléssel is elégedett a vezetés és az igazgatóság. Lang József elnök így vélekedett az elmúl hetekről, hónapokról:"Az eredményességünkre nem lehet különösebb panasz, a stadion építésének is nagyon örülünk, ugyanakkor akadnak gondjaink. Sajnos, a napokban készült számvetés alapján bebizonyosodott, hogy majd százhatvanmillió forintos veszteség ért bennünket amiatt, hogy eddig nem tudtunk hazai környezetben játszani. Sokba került a stadionbérlet, és az utazások is nagy pénzt emésztenek fel. Ezen, bármennyire is szeretnénk, már nem tudunk változtatni. Szóval, a költségvetésünk alaposan megérzi az elmúlt hónapokat. De a legjobban mégis az fáj, hogy a Manchestert nem tudtuk Zalaegerszegen, a saját publikumunk előtt fogadni. A bérletekből befolyó összeg is jelentős lett volna, no és a reklámtáblák és az egyéb szponzorálási lehetőségek is sokkal, de sokkal kisebb összeget hoztak a konyhára, mint amennyit ténylegesen hozhattak volna. A szurkolók utaztatási költségének ötven százalékát az önkormányzat, a másik felét mi adtuk, ezt persze nem sajnáljuk, mert a drukkereink rengeteget segítettek és európai módon biztattak bennünket. Most azon is dolgozhatunk, hogy honnét teremtjük elő ezt a pénzt. Szükségünk van rá, hiszen szeptember tizenkilencedikén az UEFA-kupában folytatjuk a küzdelmet. A Dinamo Zagreb nagyon kellemetlen ellenfél, minden bizonnyal óriási elszántsággal készül, szeretnének törleszteni az NK Zagreb elleni sikerünkért. A horvátokkal már felvettük a kapcsolatot, ám a zágrábi mérkőzésre az általunk igényelt két-háromezer jegy még nem érkezett meg. Talán a hét közepére megkapjuk. Az is biztos, hogy a visszavágót Győrött játsszuk, és az is eldőlt, hogy mindkét meccs tizennyolc órakor kezdődik. Szurkolóink biztatására ezúttal is óriási szükség lesz, hiszen nagyon elszánt csapat ellen játszunk majd. Bár ami az elszántságot illeti, a mieinkre sem lehet panasz, elvégre az Újpest elleni bajnokin látszott, nagyon együtt van a társaság. Ha így folytatjuk, akkor joggal reménykedhetünk a továbbjutásban.”
Legfrissebb hírek

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
5 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
12 perce

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
12 perce

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lehet

Német labdarúgás
16 perce

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
35 perce

Harminchét ország 170 sportolóját várják Szombathelyen a tornavilágkupára

Torna
37 perce

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
38 perce

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
54 perce
Ezek is érdekelhetik