A szövetségek optimistán várják az athéni játékokat

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2002.09.07. 21:47
Címkék
Aján Tamás, a MOB főtitkára, az akadémia elnöke és Gimesi Szabolcs polgármester rendkívüli érdeklődés, több, mint száz résztvevő előtt nyitotta meg a soproni városháza dísztermében a 39. olimpiai vándorgyűlést.Érdekes előadások hangzottak el, így többek között Takács Ferenc, egyetemi tanár, a Nemzetközi Olimpiai Akadémia egyre sokoldalúbb munkájáról tartott beszámolót. Jakabházyné Mező Mária főtitkár asszony a Magyar Akadémia igen széles körű tevékenységéről beszélt. Többek között elmondta, hogy az akadémia évente csaknem 150 különböző olimpiai vonatkozású eseményt szervez, és 21 iskola viseli olimpiai bajnok nevét. Dr. Szakály Sándor, a Duna TV alelnöke az első, 1976-ban megrendezett olimpiatörténeti szemináriumra emlékezett, amelyet még Keresztényi József, nagy tudású sporttörténész szervezett az Eötvös Kollégiumban.Sopron is bemutatkozott. Dr. Bácskai Kornél előadásából kiderült, hogy a város 13 olimpikont adott a magyar sportnak. Köztük Temes Judit úszónő 1952-ben a női váltóban, Keglovich László labdarúgó 1968-ban, Csollány Szilveszter tornász 2000-ben nyert olimpiai bajnokságot. Koch Éva alpesi síző pedig 1994-ben, a téli olimpián vett részt. A városban jelenleg elsősorban a női kosarasok sikerei révén a csapatsportok a legnépszerűbbek. De néhány fiatal, reményteljes atléta élvezi a Héraklész-program támogatását. Medvegy Iván, a MOB főmunkatársa figyelemre méltó statisztikákkal egészítette ki az athéni magyar felkészüléssel kapcsolatos beszámolóját. Az egyik érdekes adat szerint a sportági szakszövetségek kissé túlzottan derűlátón harminc érem és 180-210 olimpiai pont megszerzésében reménykednek Athénben. Mindez még a Sydney és Athén közötti félidőben az idei esztendőben elért, valóban kiváló eredmények alapján is kissé túlzottnak tűnik.Végül Strohmayer László, Ózd polgármestere bejelentette, hogy jövő tavasszal vállalkoznak az immár negyvenedik olimpiai vándorgyűlés megrendezésére.
Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
9 perce

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
16 perce

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
35 perce

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
39 perce

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
1 órája

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik