Ronaldo: Anti-Cúper klánt alkottunk

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.09.05. 10:05
Címkék
A Realnál már felszabadultan mosolygott Ronaldo
A Realnál már felszabadultan mosolygott Ronaldo
A Realnál már felszabadultan mosolygott Ronaldo
A Realnál már felszabadultan mosolygott Ronaldo
A Realnál már felszabadultan mosolygott Ronaldo
A Realnál már felszabadultan mosolygott Ronaldo
A Fenomén kitálalt. A spanyol As című napilapnak adott interjúban elmondta, hogy miért nem érezte magát jól az Internél, és miért akart mindenáron eljönni Milánóból.
- Nagyon nehezen viseltem az edzéseket, amelyeket tulajdonképpen vagy egyedül, vagy török csapattársaimmal, Emrével és Okannal végeztem. Ők sem szerették a szakvezetőt, és így lényegében egy anti-Cúper klánt alkottunk – panaszkodott a megasztár.
De a csapat többi tagjával sem volt felhőtlen Ronaldo viszonya: - Amikor megsérültem, és Párizsban megoperáltak, csak Zidane volt az, aki meglátogatott. Az Interből senki nem volt kíváncsi rám.
A brazil futballzseni ezután saját internetes honlapján köszöntötte honfitársát, Saviót, aki a Realból Bordeaux-ba igazolt, és 11-es mezszámát Ronaldóra hagyta. – Szeretnék Neked sok szerencsét kívánni, most, hogy egy évre Bordeaux-ba mész. Jó lett volna együtt, egy csapatban játszani, és tudom mit jelentesz a Real szurkolók számára. Klasszisod és szép játékod által kiérdemelted a tiszteletüket. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Te mezedben játszhatok, és biztosíthatlak, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy ehhez méltó teljesítményt nyújtsak – üzente barátjának Mr. Rokonszenv.
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: a címvédő és a kupagyőztes játssza a döntőt

Röplabda
23 perce

Nincs meglepetés, észak-amerikai döntő lesz a női hoki-vb-n

Jégkorong
36 perce

Kiütötte a Ferencváros az eddigi éllovas ETO FC Győrt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
38 perce

Nagy verésbe szaladt bele az anyagi gondokkal küzdő Szolnoki MÁV az NB III-ban

Labdarúgó NB II
58 perce

Férfi kézi NB I: hatgólos hátrányból mentett pontot az Eger

Kézilabda
1 órája

Tizenkét perc alatt három gól – az Aston Villa a Newcastle-n „bosszulta meg” a BL-kiesést

Angol labdarúgás
1 órája

Jégkorong: kezdődik a fehérvári divízió I/A-csoportos U18-as vb

Utánpótlássport
1 órája

Marozsán Fábián: Továbbra is keményen dolgozunk, de szerintem jó úton haladunk

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik