Kellenek a boldog pillanatok

A futballt figyelemmel kísérők – de megkockáztatható, hogy a sportágat kevéssé figyelők is – értesültek a júliusi tragédiáról: egy felkészülési mérkőzés közben életét vesztette Dárdai Balázs, a válogatott középpályás, Dárdai Pál öccse. Az élet – bármilyen kegyetlen is ezt néha kimondani – nem állt meg, a német Hertha BSC tagja a temetés után visszatért Berlinbe, azóta elindult a bajnokság a Bundesligában is. Dárdai, mint korábban oly sokszor, most is tagja a válogatott keretnek, de még mindig úgy fest: valahogy minden más lett, más értelme lett a dolgoknak. Az izlandi túra kapcsán az ő esetében nem sablonos a kérdés: hogy van?
– Köszönöm, jól – mondta Dárdai Pál. – Ha éppen másra gondolnék, akkor is észreveszem a tekinteteken, hogy furcsán pillantanak rám. Sokan részvétüket nyilvánítják, ezt hadd köszönjem meg ezúton is, és persze vannak, akikkel többet beszélgetek. Hiszen mondjuk a kerettagok közül Fehér Csaba és Tököli Attila hozzám hasonlóan pécsi, ők jól, vagy a többieknél jobban ismerik a családunkat, ismerték Balázst is, velük nyilván más a kapcsolat. De a tatai edzőtáborban előfordult, hogy egy általam sohasem látott birkózó megállított, hogy hallotta, mi történt, a másik még talán ismerte is az öcsémet… Tudja, ez jó is, meg nem is. Érzem a felém, a családom felé áradó szeretetet, de sokszor azt kívánom: bár ne szeretnének, csak legyen teljes a családom.
– Ilyen tragédiát nyilván nem könnyű feldolgozni.
– A nappalok úgy-ahogy elmennek, az edzések lekötnek, otthon pedig a két fiam állandó törődést igényel, nekik sem szabad mindig azt érezniük, hogy valami nincs rendben. Tévét ritkán néztem eddig is, inkább olvasok, ha van egy kis szabadidőm, és a könyv néha el tudja terelni a gondolatokat. De az esték, az éjszakák… Azok nehezek. Amikor a sötétben az ember nem tud elaludni, elkalandozik, és minden eszébe jut. Legjobb barátom, a most is a Pécsben futballozó Kulcsár Árpád mondja mindig nekem: az idő segít. De ehhez sok idő kell, nagyon sok.
– Mennyire változott meg az élete Berlinben?
– Látszólag semmiben. Teszem a dolgom, de vannak furcsaságok. Előfordul, hogy edzésen elmondják a gyakorlatot, de egyszerűen elbambulok, kezdenénk a feladatot, de én nem tudom, mi a teendő. Ilyen sohasem fordult velem elő, és utána gondolkodhatok: mire figyeltem? Ha mennek a zrikák, a többiekkel nevetek, de mostanában inkább elvagyok magamban az öltöző egyik sarkában. A Herthának van egy saját pszichológusa, aki korábban mondta nekem, velem nem foglalkozik, látja, hogy én megyek mindig haza, az én lelkem rendben van. De most sem megyek hozzá, mert tudom, csak én vagyok képes magam túltenni a történteken. Még Móni, a feleségem is rám szólt, hogy szerinte keveset beszélek vele, de neki is csak azt válaszolhattam, hogy higgye el, nem tud segíteni. Az a baj, hogy ott sérültem, ahol a legjobban voltam motiválva, mert nekem a családom volt a legfontosabb egész életemben. Ráadásul tudom, ez nem egy még oly' súlyos térdsérülés, amely idővel akár tökéletesen meggyógyulhat: ez a seb sohasem heged be. De tudom, menni kell tovább, egyszerűen nincs más lehetőség.
– Hogy vannak a szülei?
– Édesapám edzősködik Barcson, az első négy forduló után tizenkét ponttal elsők, és ez jó. Bár a sikerek után is az villan be: Balázs is ebben a gárdában akart bizonyítani, ha ő is itt lehetne… De van cél, és boldog pillanatoknak lenniük kell. Anyunak már nehezebb, ő gyerekekkel foglalkozik, akik azonnal megérzik, ha nem figyelnek rájuk tökéletesen, ezért most nem is dolgozik.
– Beszéljünk másról. A válogatottnál hogyan érzi magát?
–Jó a hangulat, érezni, hogy élesedik a levegő, közeleg az első Eb-selejtező. Meggyőződésem, esélyünk akkor lehet, ha egységesek vagyunk, és ritka szerencse: a sorsolásunk úgy alakult, hogy amíg szinte mindenki elkezdi e hét végén a selejtezőket, mi nem, de volt egy hetünk arra, hogy együtt legyünk, gyakoroljunk, és lesz még egy hetünk, a stockholmi meccs előtt. Ennyi időnk rég nem volt, és remélem, ennek lesz eredménye. Izlandon nem lesz könnyű dolgunk, de ma már sehol sem lenne, mert erőnlétileg mindeki tökéletes állapotban van, így mindenhol meg kell szenvedni a sikerért.