Tóth Norbert már készül

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2002.09.04. 21:16
Címkék
Jókor jött a bajnoki szünet az Újpestnek. A lila-fehérek –finoman fogalmazva –nem szerepelnek túl jól ebben a szezonban, így ez az idő elsősorban a sorok rendezésére megy majd el. A Megyeri úton sok jó, válogatott labdarúgó szerepel most, ám tizenegyen nyáron csatlakoztak a kerethez, vagyis idő kell ahhoz, hogy összeálljon az együttes.
Tóth Norbert (jobbra) abban reménykedik, hogy ismét bajnoki meccsen rúghat labdába
Tóth Norbert (jobbra) abban reménykedik, hogy ismét bajnoki meccsen rúghat labdába
Tóth Norbert (jobbra) abban reménykedik, hogy ismét bajnoki meccsen rúghat labdába
Tóth Norbert (jobbra) abban reménykedik, hogy ismét bajnoki meccsen rúghat labdába
Tóth Norbert (jobbra) abban reménykedik, hogy ismét bajnoki meccsen rúghat labdába
Tóth Norbert (jobbra) abban reménykedik, hogy ismét bajnoki meccsen rúghat labdába
A következő fordulóban a Ferencváros látogat majd Újpestre, azt talán mondani sem kell, hogy a zöld-fehérek elleni találkozó mindig és minden körülmények között kiemelten fontos a lila-fehérek számára. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor Tóth Norbert akár pályára is léphet az FTC ellen. A labdarúgó az átigazolási időszak vége után feljelentette klubját, a már NB I B-s Vasast. A középpályás első fokon meg is nyerte az ügyet a piros-kékekkel szemben, ám az egyesületnek még van lehetősége a fellebbezésre.
Tóth Norbert helyzete speciális, hiszen jelenleg nincs átigazolási időszak, ő mégis Újpestre szerződhet. A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint az a labdarúgó, aki feljelenti klubját, és az átigazolási bizottság igazat ad neki, szabadon –és ami még fontosabb –azonnal igazolható. Lényeges még az ilyen esetekben, hogy annak az egyesületnek, amelyik szeretné leigazolni a futballistát, csak a játékossal kell megegyeznie.

Iványi Károly, a Vasas ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy folyamatos tárgyalásban állnak a középpályással, és amennyiben megegyeznek vele, akkor részükről le is zárják az ügyet.
Az Újpestnek még egy bizonytalan jogállású játékosa van. A cseh Daniel Tchur azért nem szerepelhetett a Zalaegerszeg elleni hétfői bajnokin, mert lejárt az ideiglenes játékengedélye. Késve ugyan, de sikerült megindítani az ügyintézést, de félő, hogy a rangadóig nem készülnek el a szükséges iratok. Schmidt Mátyás, a lila-fehérek technikai vezetője elmondta, hogy Tchur ügyében a Magyar Labdarúgó-szövetségnek is írtak levelet, ebben méltányosságot kértek a játékos és a klub számára, mivel rajtuk kívülálló okok miatt nem készült el a végleges játékengedély.
(Az Újpest szerdán késő este jótékonységi mérkőzést játszott az ausztriai Kremsben az Austria Wien ellen. A bevételt az árvízkárolsultak javára ajánlották fel. A találkozó lapzártánk után kezdődött, így a részletekről pénteki számunkban olvashatnak.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik