Gerets a Kaiserslautern edzője

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.09.04. 22:11
Címkék
Talán ismét a nyugalom lesz az úr Kaiserslauternben, miután a klubnak sikerült új edzőt és elnököt találnia. Az Andreas Brehme távozásával megüresedett tréneri állást Eric Gerets, míg a Jürgen Friedrich lemondásával gazdátlanná váló elnöki pozíciót Rene C. Jäggi kapta meg.A 48 éves Gerets 2004. június 30-ig szóló megállapodást írt alá a "vörös ördögöknél”, és már csütörtökön megtartja az első edzését a Betzenbergben. A belga tréner – aki játékosként 86-szor lépett pályára a válogatottban, három vb-n vett részt, nyert BEK-et – az egyik legsikeresebb németalföldi edzőnek számít. Szerzett bajnoki címet a belga Lierse-szel (1997) és FC Bruges-zsel (1998), valamint a holland PSV-vel (2000, 2001). Utóbbi állomáshelyéről azért kellett távoznia, mert a játékosok fellázadtak ellene… Kaiserslauternben egyébként régi ismerősként köszöntötték Geretset, már csak a 2001-es UEFA-kupa-negyeddöntő okán is. Akkor ő volt az, aki megfékezte a pályát ostromzár alá vonó holland drukkereket.Gerets befutása sem volt meglepő, de Jäggi megválasztása méginkább a papírformát igazolta. A svájci sportvezető az FC Basel elnöki székét cseréli fel a Kaiserslauternére, igaz, hivatalosan csak október 15-től lesz elnök, addig teljes hatalmú megbízottként tevékenykedik.Rossz hír ugyanakkor a 'lauterni hívők számára, hogy nyomozók házkutatást tartottak a klub székházában. A gazdasági ügyekben járatos detektívek szabálytalan üzletvezetéssel és maffiagyanús viselkedéssel vádolják a klub hajdani két vezetőjét, a már említett Friedrichet és a felügyelő bizottság egykori első emberét, Robert Wieschemannt.Edzőt kapott a Hannover is, igaz, az újoncnál nem cserélték le Ralf Rangnickot, hanem kineveztek mellé egy segéderőt. Az amerikai Christopher G. Hamilton feladata az lesz, hogy motiválja a bajnkságot három vereséggel kezdő csapat játékosait.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik