Everts túlszárnyalta az elődöket

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.09.04. 21:23
Címkék
A belga krosszosok legendásak. A németalföldi pilóták az 1957 óta létező egyéni vb-n összesen negyvenhárom vb-aranyérmet szereztek és a három kategóriában külön-külön is a legtöbb vb-címmel büszkélkedhetnek: a 125-ös géposztályban kilencszer, a 250-es mezőnyben tizenháromszor, míg az ötszázasoknál huszonegyszer született belga siker.
Everts a hatodik vb-címét ünnepelhette
Everts a hatodik vb-címét ünnepelhette
Everts a hatodik vb-címét ünnepelhette
Everts a hatodik vb-címét ünnepelhette
Everts a hatodik vb-címét ünnepelhette
Everts a hatodik vb-címét ünnepelhette
A belga fölény azonban egy csöppet sem meglepetés, hiszen a szaxofon szülőhazájából folyamatosan érkeznek a zsenik a világbajnokságra. Joel Robert volt az első pilóta, aki hat vb-címet gyűjtött be és aki először ért el 50 nagydíjgyőzelmet. Roger De Coster öt vb-aranyával a legeredményesebb 500-as krosszos, míg Joel Smets szerezte a legtöbb, szám szerint 47 GP-diadalt a félliteresek között. Eric Geboers pedig arról nevezetes, hogy ő volt az első Miszter 875, azaz ő volt az első olyan krosszos, aki mindhárom géposztályban világbajnok tudott lenni. Georges Jobe is a legendák közé tartozik, hiszen ő a valaha volt legeredményesebb motoros a 250-es és az 500-as géposztályban: a két negyedliteres aranya után háromszor lett ötszázas uralkodó. A felsorolt tiszteletet parancsoló eredménylisták ellenére mégsem Robert, De Coster, Smets, Geboers és Jobe közül kerül ki a valaha volt legnagyobb kroszszos. Az elmúlt vasárnap óta ugyanis egy 30 éves pilóta, Stefan Everts számít minden idők legnagyobbjának.
Tavaly Everts a második Miszter 875 lett és az első olyan motoros, aki mind a négy japán márkával, a Hondával, a Suzukival, a Yamahával és a Kawasakival is világelső tudott lenni. És ez még nem minden. A nagydíjgyőzelmek számában megelőzte Robertet – jelenleg 54 GP-aranynál tart –, ezen felül pedig az elmúlt hét végén megszerezte a második félliteres vb-címét és a motokrossz második hatszoros világbajnoka lett.
És hogy minek köszönhetően lett Everts a legnagyobb?
Ebben szerepet játszik az egyedi vezetési stílusa – egyetlen fölösleges mozdulatot sem tesz a versenyek alatt és a harmonikus mozgása miatt meg is kapta a Miszter Elegancia becenevet –, másrészről pedig a hihetetlen akaratereje.
A korábbi négyszeres világbajnok Harry Everts fia 1989-ben mutatkozott be a vb-ben és már ugyanabban az évben, a Cseh GP-n meg is szerezte az első dobogós helyét. A bronzérem után azonban elmaradt a folytatás, mivel egy belga bajnokin eltörte a kezét. A 17 éves ifjú azonban elkápráztatta a gyári Suzuki-csapat vezetőjét, Sylvain Geboersöt, aminek köszönhetően 1990-ben már a gyári csapat tagja volt. Everts meghálálta a bizalmat: 1990-ben harmadik, 1991-ben világbajnok lett. A következő esztendőben felköltözött a 250-be, ahol rögtön letette a névjegyét: a szezonnyitó Holland GP-t fölényesen megnyerte. Ezek után már a második vb-címe felé menetelt, ám az ötödik, Német GP-n elesett és ki kellett venni Everts lépét. 1993-ban természetesen visszatért a belga, azonban a Geboersszel megromlott viszonya miatt nem tudott megfelelően koncentrálni és csak ezüstérmes lett. 1994-ben átszerződött a Kawasakihoz, ám a KX250-es még megbízhatatlan volt és megint csak második lett az öszszetettben. Everts nagy sorozata 1995-ben kezdődött el, amikor egymás után három éven át ő volt a világ legjobb 250-es krosszosa. (Joel Robert mellett csak Everts tudott egyhuzamban három vb-címet szerezni a 250-ben.) 1998-ban azonban újból szerencsétlenségek sorozata szakadt a nyakába. Az évadzáró, Görög GP-n kétszer bukott, amiért újból csak ezüstérmes lett. Ezután két évig viszont még éremhez sem jutott: mindkét idény elején súlyosan megsérült a franciaországi Beaucaire-ben tartott évadnyitón – mindkét évben eltörte a kezét és a térdét.
Két év kihagyás után azonban új életet kezdett Everts és a visszatérése nagyszerűen sikerült – minden idők legnagyobbja lett. Az Everts-történetnek pedig még nincs vége, a múlt vasárnap ugyanis a krosszos kijelentette: "Hétszeres világbajnok akarok lenni!”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik