Veszélybe került az öttusa

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2002.08.29. 21:13
Címkék
Jacques Rogge, a NOB elnöke csütörtökön késő este nemzetközi sajtótájékoztatón számolt be az elmúlt napok tanácskozásairól, többek között az olimpia programjának átalakításáról. Ezek szerint véglegesnek tekinthető, hogy a Nemzetközi Vívó Szövetség javaslatát elfogadva Athénben kétszáz versenyző vehet részt hat egyéni számban, de csak négy csapatversenyt rendeznek. Párbajtőrben férfiak és nők, tőrben és kardban azonban csak férfiak részvételével. A 2008-as olimpia programját illetően a NOB programbizottsága terjedelmes javaslatot terjesztett elő. Ebben javasolták a baseball, a softball, a kajak-szlalom és az öttusa kizárását, illetve két sportág, a golf és a rögbi felvételét. Továbbá módosítani kívánják ökölvívásban a súlycsoportokat, lovaglásban a háromnapos versenyt, atlétikában a gyaloglást szüntetnék meg, a birkózást pedig egy fogásnemre korlátoznák. Vitorlázásban és sportlövészetben a versenyzők számát és a versenyszámokat csökkentenék és törölnék szinkronúszásban a csapatversenyt, evezésben a könnyűsúlyú számokat, tollaslabdában pedig a vegyes párost. A javaslatokat megvitatják az illetékes nemzetközi sportszövetségekkel, ismét tárgyal a NOB végrehajtó bizottsága és ezek után kerül a javaslat a NOB novemberi, mexikói teljes ülése elé, ahol azonban egyszerű többség elegendő a javasolt változás elfogadásához.
Legfrissebb hírek

„Mit ne szeressek ezen?” – élvezi az életet az angol exkapitány

Angol labdarúgás
24 perce

Messi nélkül, Luis Suárez duplájával jutott elődöntőbe az Inter Miami – videó

Minden más foci
28 perce

Mizsér Attila zokniban futva lett aranyérmes Melbourne-ben

Népsport
44 perce

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
52 perce

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosárlabda: három Toman nővér, díszelőadás a miskolci Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Copa Sudamericana: félbeszakadt a nyolcaddöntő argentin–chilei párharca

Minden más foci
1 órája

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik