Pihenő és edzőtárs nélkül

Nyugodt környezetre számít a látogató, ám hatalmas nyüzsgés fogadja a mátraházi edzőtáborban: vagy negyven hegymászóbotos alak vihorászik a hotel előtt. No nem a szabadfogású keret tagjai készülnek egyedi körülmények között az esztendő eseményére, a jövő heti teheráni vb-re, csak egy francia turistacsoport indul meghódítani a Kékest.
A karfiolfülűek ez idő alatt az edzőteremben gyülekeznek, s egyérintővel múlatják a tréningig hátralévő perceket. A labdázgatásnak Gulyás István érkezése vet véget, aki rövid, meccsszerű bemelegítést kér tanítványaitól.
"Mindenki nagyon jó – mondja a szakágvezető. – Csak egyszerűen nincs edzőpartnerük a legjobbaknak. Ráadásul úgy volt, hogy az utolsó hetet a szlovákokkal töltjük el, ám végül lemondták a közös edzőtábort.”
A csapat tagjai eközben lassan bemelegszenek, komolyabb gyakorlatokra váltanak – a keretbe a nyáron visszatért Kapuvári Gábor például perceken át térdelésből guggolásba ugrik.
"Elég lesz” – szól Gulyás, s kezdetét veszi az érdemi munka. A csoport párokra oszlik, s ha csak takaréklángon, de birkózni kezdenek a felek.
"Ottó, mi van? – néz értetlenkedve a tovább nyújtogató Aubélire a szakágvezető. – Keress már valakit magadnak!”
"Nincs párom – hangzik a nehézsúlyú válasza, majd némileg pikírten hozzáteszi: – Kivel edzzek, Hatossal?”
Nevezett – amúgy hetvennégy kilós – egyén arcán némi rémület tükröződik.
"Erről beszéltem – mondja a fogásnem első embere. – És nem csak az edzőpartner, a nemzetközi rutin is hiányzik. A válogatottaknak évente nyolcvan-száz tétmeccsre lenne szükségük, ezzel szemben az idén, az Európa- és a világbajnokságot is belevéve, jó, ha huszonötször szőnyegre léphetnek. Kellene négy-öt hazai verseny, ugyanennyi nemzetközi viadal, aztán az Eb, a vébé és a csapatbajnokság. Na, de ez van, így kell felkészülni” – tér vissza a földre Gulyás, és ismét a versenyzők felé fordul.
Azok közben sorra megválnak pólóiktól – a Mr. Olimpia verseny résztvevői alighanem sárgulnának az irigységtől… –, hiszen a "főmenü” következik: 15x30 másodperc szituációs birkózás, teljes intenzitással.
"Utálom a pihenőt! – mennydörög a szakágvezető, aki folyamatosan űzi-hajtja, és persze dicséri-korholja a verejtékben úszó delikvenseket. – Máris kezded” – jön az utasítás Bánkuti Zsoltnak, aki lehorzsolódott állát dörzsölgetve egy pillanatra elidőzik a – kontinensbajnokhoz méltóan – földre vitt rivális fölött. "Ugyanez lentről” – hangzik az újabb ukáz. A teremben hűvös van, de a keret tagjairól patakokban ömlik a víz.
"Egy perc pihenő – enyhül egy pillanatra az edzői szigor. – Cserélj partnert!”
Nem lehet azt mondani, hogy hatalmas jövés-menés kezdődik, jó, ha két választása van mindenkinek.
"Kettő–kettő a meccs, fél perc van vissza a hosszabbításból, ha megcsinálod az akciót, nyersz, továbbjutsz” – ösztönzi tanítványait Gulyás. – "Az alsón nem lehet fogást csinálni, a fölső mindenképpen összehoz egy pontot…”
Fából vaskarika, a la szabadfogás.
"Utálom a pihenőt!”
Jön az újabb gyakorlat, állásból támadás, hátrálni tilos. A következő pihenőnél az edzőpartnerek közül többen fél térdre rogyva pihegnek.
"Fújjál egyet – könyörül meg rajtuk a fogásnem első embere, majd ironikusan megjegyzi: – Látom, ez már nagyon megy…”
Persze ő is tudja, nem lehet panasza senkire, mindenki teszi a dolgát, bár az arcokon már látszanak a fáradtság jelei.
"Kocogj körbe” – hangzik el végre a megváltó mondat. Az edzés utolsó része következik, húsz perc küzdelem, igaz, jóval kisebb hatásfokkal. A versenyzők gépiesen gyűrik egymást, néhányan óvatosan a tréninget követő focit szerveznék, ám Gulyás már a délutáni foglalkozásra gondolva nem engedélyezi a labdakergetést.
"Fél ötkor folytatjuk – küldi zuhanyozni a társaságot –, addig mindenki fújja ki magát. Vigyázzatok, nem lesz pardon! Utálom a pihenőt…”