Hosszú pihenő vár a védőre

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2002.08.28. 21:18
Címkék
Bodnár Lászlónak nincs szerencséje.Az ukrán kirakatcsapat, a Dinamo Kijev kilencszeres magyar válogatott labdarúgóján szerdán egy kijevi klinikán hajtottak végre vakbélműtétet, és bár az operáció az orvosok elmondása szerint sikeres volt, várhatóan több hét kell majd a teljes felépüléshez. Bodnár először kedden lett rosszul – eleinte csak hányingerre és hőemelkedésre panaszkodott –, de hamar kiderült, ennél azért többről van szó. Egyelőre azt sem lehet tudni, a hátvéd mikor hagyhatja el a kórházat. Szerda délután próbáltuk elérni a játékost, de édesanyjától azt az információt kaptuk, hogy a labdarúgó alszik, pihennie kell, s egyelőre jobb nem zavarni.Érdemes megemlíteni, hogy a közelmúltban Bodnárhoz hasonlóan Marek Penksát is vakbéllel műtötték, és a Ferencváros szlovák légiósa már több mint egy hónapja nem állhat csapata rendelkezésére. Így gyanítható, a huszonhárom esztendős Bodnárra is hosszabb kihagyás vár.
Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Nagy Viktória és Varga Vivien is döntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
38 perce

Zachariassen szerint már a szünet előtt is jobb volt a Fradi

Európa-liga
54 perce

A Bölöni László történetével vont párhuzam is téma volt a Puskás-esten

Magyar válogatott
1 órája

Bolláék egy hármast kaptak a Fiorentinától; az AEK hazai pályán egy hatost gurított a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
1 órája

Hátrányból felállva, Salzburgban tett hatalmas lépést a továbbjutás irányába a Ferencváros

Európa-liga
1 órája

Rosta Miklósék kikaptak, továbbra sincs pontjuk a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Hiába a huszáros hajrá, kikapott odahaza a Veszprém

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik