Détári Lajos is edzőjelölt a Matáv Sopronnál

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2002.08.28. 21:21
Címkék
Igaz ugyan, hogy Kispesten is edzőt keresnek, és azt is sokan tudják, hogy Détári Lajos a bravúros hetedik hellyel a háta mögött sem kellett a Honvédnál… Ám most mégsem került szóba, hogy az egykori világválogatott visszatér a Bozsik-stadionba. A jelek szerint messzebbre kerülhet. Ott van persze Vietnam is, hiszen már megjelent többször a hír, miszerint Détárit Vietnamba hívják, és decemberben kell majd a Távol-Keletre utaznia. Ám előfordulhat, hogy addig Sopronban dolgozik. Információink szerint az egykori világválogatott neve felmerült a remek háttérrel, biztos anyagi bázissal rendelkező, ám a pályán nullapontos soproni csapatnál, és jó esély van arra, hogy egykori válogatottbeli társa, Bognár György helyét elfoglalja. Détári természetesen nem akart a dolgok elébe menni, csak annyit árult el: "Valóban szóba kerültem Sopronban, már túl is vagyok egy afféle puhatolódzó megbeszélésen, de nincs végleges döntés, talán majd a hét végén. Ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, rendkívül megtisztelő számomra, hogy gondoltak rám. Sopronban minden feltétel adott a jó eredményhez.”A népszerű Döme tehát Vietnam felé félúton megállhat Sopronban, s még az sem kizárt, hogy nem is rövid időre…
Legfrissebb hírek

Zach Thomas, a Dolphins NFL-legendája: Lenne-e kedvem a Miamiban játszani?! Yes, Sir!

Amerikai sportok
31 perce

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
31 perce

Visszahívta Csák Levente elnököt a Magyar Síszövetség küldöttgyűlése

Téli sportok
43 perce

A tavalyi győztes nélkül rajtol a darts Eb, amelyen Littler világelső lehet

Egyéb egyéni
52 perce

MOB: terepszemle a Los Angeles-i olimpia helyszínein

Egyéb egyéni
1 órája

A Salzburg edzője viccesen a Fradiról: A végén még elhiszik, hogy megnyerhetik a meccset...

Európa-liga
1 órája

Bob Bowmantől és Per Johanssontól is inspirálódhatnak a magyar edzők

Egyéb egyéni
1 órája

Vége a bizonytalanságnak, hosszabbított Imre Bencéék edzője

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik